Fahasábok és törzsek Újszegeden

Nagyon régen jártam utoljára az újszegedi ligetben, ezért elhatároztam: sétálok ott egy kicsit. Másfél hete, pénteken kerítettem rá sort. Nyugodt, kellemes időtöltés. Baráti társaságok, párok, családok ültek, feküdtek a fűben, rolleroztak, sétáltak és kocogtak, futottak a rekortánon. Ideges embert nem láttam, az be sem tér oda. Leültem egy padra, elővettem a könyvemet, olvastam, olykor felpillantottam belőle, néztem, figyeltem az embereket. Majd felálltam, elindultam a Belvárosi híd felé.

Alig haladtam pár métert, az egyik tisztáson több fekvő fahasábot, törzset, tuskót vettem észre. Utóbbiból olykor két lábon járó is az utunkba akad. No, de ezt hagyjuk… Vihar áldozatai lehettek, vagy odvasan veszélyessé váltak, nem kutattam, nem kerestem az okát, nem is érdekelt. Megfogott a formájuk, hogy az egymáshoz közel vagy távolabb lévők, elhelyezkedők, milyen csendéletet alkotnak. Nem zavart, hogy nem illenek a képbe, a zöld fű, az élő, leveles, virágzó fák mellett halottnak látszanak, az elmúlást jelképezik – jelképezhetik. Érdekes és szép volt, része életem akkori kicsi szeletének, pár percének. Lefényképeztem. Emlékké lettek, és így – dacolva sorsukkal –, bennem tovább élnek. Önök milyennek látják?