Helyi közélet

2024.07.02. 18:50

Nőnek a gyomok a kerékpártárolóban

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Nagy méretű gyomok nőnek a makói buszpályaudvar melletti kerékpártárolóban – hívta fel a figyelmet valaki az egyik makói témájú közösségi oldalon. A poszt szerzője azt írta, a nagy méretű növények miatt kevesebb a hely a bicikliknek. Egyúttal jelezte: a közeli nagyáruház tárolójánál is hasonló a helyzet.

A látvány csakugyan nem szívderítő. Fotó: Szabó Imre

A napokban meggyőződtünk róla, valóban gond van mindkét helyen a gyomnövényekkel – az is igaz persze, hogy mindössze néhány helyet foglalnak el a több százból. Reggelente azért, amikor sokan jönnek itt hagyni a drótszamarat, ez lehet probléma.

A körzet önkormányzati képviselője, Kovács Sándor azt mondta, mindezt már jelezte az illetékeseknek, a gyomirtást azonban megnehezíti, hogy a tárolók a talajhoz vannak rögzítve. Szerinte annak idején hiba volt gyepráccsal borítani a talajt. A végleges megoldást a szilárd burkolat jelentené – kérdés, hogy ennek elkészülte alatt hová lehetne lezárni a bicikliket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában