Szüret

Húsz éve járunk a barátainkhoz szüretelni minden ősszel. Évek óta figyeljük, ahogy minden esztendőben egy-egy hétvégével hamarabb megyünk segíteni. Mivel nem nagy területről és nem sok szőlőről van szó, általában szombaton kora délutánra minden le van szedve, ez nyilván a termés mennyiségétől függ. Pénteken délutántól vasárnap délutánig vagyunk náluk, nyilván nem csak a munkáról szól a hétvége, de azért alapvetően dolgozni megyünk oda. Persze közben beszélgetünk, eszünk-iszunk.

De ilyen, mint ami most történt, még nem volt soha. A következő hétvégére tervezte mindenki a szüretet. Végül szüret nem lesz, mert a szőlőt le kellett szedni ezen a hétvégén, mert nem bírt volna ki még egy hetet. A közel lakó és éppen ráérő barátokat, ismerősöket ugrasztották, azt mondták, ember ennyire még nem örült az aszálynak, illetve egészen pontosan annak, hogy az aszály miatt ilyen kevés lett a termés. Így ugyanis nem ment pocsékba semmi, mindent le tudtak szedni. Azt mondják, ha ott lett volna mindenki, délelőtt 11-re végeztek volna a munkával, így azért délutánig eltartott nekik. 

A következő hétvégére tervezett programot sem mondták le. Megyünk hozzájuk, csak éppen nem dolgozni. Bográcsozunk, este körbeüljük a tábortüzet, beszélgetünk. Megbeszéljük például, hogy mit ültetnek majd pár év múlva, amikor az aszály miatt a szőlő kipusztul. Bor helyett készítenek majd például fügepálinkát. A mandula már most is jól érzi ott magát, legfeljebb megy mellé olíva is.