Le a cipővel – az apró talpak megtapasztalták, milyen átsétálni a mulcson, vagy a fenyőtobozon

2024.08.23. 18:50

Mezítlábas ösvény kanyarog a székkutasi játszótéren

Nagy sikere van a pénteken délután átadott létesítménynek Székkutason, a Kossuth téri játszótéren. A gyerekek ma már nem nagyon járnak mezítláb. Itt azonban boldogan dobták le a papucsot, kis szandált és megtapasztalták, milyen homokban, kukoricaszáron, mulcson, köveken, fadarabkákon, sőt, fenyőtobozon sétálni. A játszótréren bárki kipróbálhatja, milyen is a mezítlábas ösvény.

Kovács Erika

Kicsik és nagyok kíváncsian és örömmel tapasztalták meg, milyen is a mezítlábas ösvény. Fotó: Kovács Erika

– Masszírozza a talpunkat! – mondta az egyik óvodáskorú kisfiú. –Nem, ez egy bátorságpróba, hogy végig mersz-e menni rajta! – válaszolta neki egy kicsit nagyobb gyermek, amikor kipróbálták a Csigabiga mezítlábas ösvényt.

 

A mezítlábas ösvény a Csigabiga nevet kapta

– Már tavaly ősszel, az egyesületünk nem hivatalos alapító ülésén felmerült, hogy jó lenne egy mezítlábas ösvényt létrehozni. Részben azért, mert ez most nagyon divatos, másrészt rendkívül hasznos is. Nagyon örülünk, hogy kevesebb mint egy év alatt megvalósíthattuk az ötletet – mondta Pásztor-Szántai Zsanett, az Itthon-Otthon Székkutason Egyesület elnöke. A mezítlábas ösvény, ami a Csigabiga nevet kapta, az önkormányzat támogatásával és szülői összefogással valósult meg. Az anyagot a településtől kapták, a kivitelezésben pedig sok család vett részt. A közös munka pedig összébb kovácsolta a közösséget.

Fakorong és kukoricaszár

Csigavonalban halad az ösvény, nemhiába tehát a névválasztás. Az aprócska talpak sok mindent megtapasztalnak, mire az ösvény végére érnek.

– A felület rendkívül vegyes, ennek az ösvénynek pont ez a lényege. Van térköves, sima betonos, különböző formájú és méretű kavicsos rész. Homokon, mulcson, fakorongokon, fazúzalékon, kukoricaszáron, kukoricacsutkán és fenyőtobozokon keresztül is vezet a csigavonal. Többen megkérdezték, hogy meddig lesz tartós? Ha nem sokáig, az sem baj. Akkor majd újból összegyűlünk a szülőkkel és kitaláljuk, mivel töltsük fel újra az egyes fakkokat – mondta az egyesületi elnök .

A felnőttek is kipróbálták

– Már ötleteltek is az anyukák, apukák. A játszótéren például rengeteg a makk, de már volt, aki gesztenyét ajánlott fel. Valószínűleg évszakonként változik majd az ösvény, így legalább nem unják meg a gyerekek – tudtuk meg a főszervezőtől. Pásztor-Szántai Zsanett azt is elárulta, már több felnőtt is kipróbálta az ösvényt és nagyon tetszett nekik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában