2024.07.31. 07:00
Versenyez is a tiszaszigeti gépírólány
Tizenhét nyelven tud vakon gépelni a tiszaszigeti Horvát Melani, aki ezt a tudását versenyeken is kamatoztatja. Azt mondta, hogy napi két órát gyakorol, hogy minél jobb legyen, és ez meg is hozta az eredményt. A hazai versenyeken rendszeresen az első három helyezett között végez, de a nemzetközi megmérettetéseken is jól szerepel.
Nyolcadik lett az idei Nemzetközi Internetes Gépíróversenyen a tiszaszigeti Horvát Melani. Aki azt gondolja, hogy ez nem valami nehéz dolog, az bizony nagyot téved.
– Még középiskola első osztályában mondta az informatikatanár, hogy aki szeretné, megtanulhatja a tízujjas vakírást, könyvből. Két hét múlva döntöttem úgy, hogy nekem kell egy tanár, mert úgy szeretnék gépelni, mint ahogy a filmeken is látni – mondta a kezdetekről Horvát Melani, aki egyébként Szabadkán járt középiskolába.
A gondolatot pedig tett követte.
Gépelés lett a jogászkodásból
– Én eredetileg jogász szakra szerettem volna jelentkezni Szegeden, de végül úgy alakult, hogy jogi asszisztensnek vettek fel, és itt lehetett gépírást tanulni. Itt első órán a tanárnő azt mondta, hogy három hónap alatt megtanít minket teljesen vakon gépelni. És igaza lett, nekem két hónap alatt sikerült, és már akkor hoztam azt a szintet, amit sokkal később kellett volna teljesíteni – folytatta a történetét Horvát Melani.
Elmondta azt is az érthetőség kedvéért, hogy a vakon gépelés azt jelenti, hogy a billentyűzetre egyáltalán nem néznek rá, csak az írott, vagy a hallott szövegre koncentrálnak.
– A versenyzés pedig úgy jött, hogy a gépírástanárnőm észrevette, hogy van egy kis tehetségem hozzá, és 2012-ben elindított az első versenyen, ahol harmadik lettem. Azóta is szinte az összes hazai versenyen elindulok, és az első három között szoktam szerepelni – tette hozzá.
Nem egyszerű feladat
Egy versenyen egyébként fél órán keresztül kell gépelni egy szöveget. Mindenkinek ugyanazt a szöveget adják oda, és minél gyorsabban, és minél kevesebb hibával kell végezni. A gépíróversenyen 350 leütést kell hozni percenként, ami nem kis teljesítmény.
Melani azt is elmondta, hogy ő elsősorban a minél kevesebb hibára törekszik, még ha az a leütésszám kárára is megy.
Most legutóbb a Katowicén megrendezett Gépíró Világbajnokságon indult a magyar reménység. Itt is fél órát kaptak a feladatra, és volt pluszban szövegszerkesztés is. Melani mindkét számban a 34. helyen végzett.
Jöttek az eredmények
Elképesztő, de az internetes versenyek, vagyis versenyfeladatok 17 nyelven zajlanak, és Melani mind a 17 nyelvben elindul.
– Nem beszélek 17 nyelven, de a gépírás alapja a betűzés. Vagyis egy az egyben le kell másolni a valamilyen nyelven leírt és elénk rakott szöveget – folytatta Horvát Melani.
A magyar versenygépírók nincsenek túl sokan, ami a mesterséges intelligenciának is „köszönhető”. De ez Melanit nem téríti el a versenyekről. Jelenleg heti 3-4 órás gyakorlással készül az őszi hazai versenyre.