2024.07.31. 03:00
Vérből diagnosztizálnák az emlő- és tüdődaganatot
ILLUSZTRÁCIÓ: Török János
Emlő- és tüdődaganatok korai azonosítását lehetővé tevő eljárást fejleszt az Avidin Kft. és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával megvalósuló, 952 millió forintos költségvetésű, hároméves projektben. A különböző diagnosztikai módszerek közül egyre nagyobb jelentősége van a vérben található nukleinsavak kimutatásának, amely sokszor a hagyományos képalkotó eljárások érzékenységét is felülmúlja. A konzorcium eddig nem ismert új biomarkereket kíván azonosítani emlő- és tüdődaganatokból, amelyek alkalmasak lesznek új diagnosztikai eljárások és reagensek, valamint genomszűrési kísérletekkel kapcsolatos szolgáltatások kialakítására. A vérben keringő DNS-t vizsgáló, olcsó, a páciensek számára nem megterhelő, akár negyedévente is ismételhető szűrési eljárással az új daganatos betegségeket nagyon korán fel lehet fedezni. A tervezett eljárással új reagenskészletet hoznak létre. A 694 millió forintos vissza nem térítendő támogatással megvalósuló projekt másik terméke egy vérből történő közvetlen kromatint tesztelő komplex kitkészlet, mely még nem létezik a nemzetközi piacon.