NAPSZÍNES

2024.07.08. 21:30

Hagymás bab a Zemplénben

Arany T. János

Hagymás babot készít Lantos Krisztián, az ásotthalmi erdészeti iskola diákja a Zemplén vármegyei Gerendás réten. Fotó: Arany T. János

A tűz megszelídítése az emberiség nagy vívmányainak egyike. Az európai filozófia és alkímia tana alapján a világot felépítő őselemek egyike, a tűz. A tábortűz összehozza az embereket, ha pedig van tűzünk, együnk is. Pontosan így gondolta az a három intézményből – az ásotthalmi Bedő Albert erdészeti iskolából, a budapesti Ady Endre Gimnáziumból és a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolából – összekovácsolódott csapat, amelynek tagjai a a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Gerendás réti pihenőhelyen raktak tüzet. A klasszikus hagymát, szalonnát, virslit és parázson sült krumplit egészítette ki egy bedős diák hagymás babbal. Lantos Krisztián a közeli vadlesen találta a doboz babkonzervet. Szalonnával, hagymával dobta fel, majd a tűz fölött melegítette meg. A végeredmény egyáltalán nem volt rossz.

Tábortűz a Zemplénben. A hagyományos nyársat a mórahalmi Juhász Elizabet, a fúziós konyhát Lantos Krisztián, az ásotthalmi erdészeti iskola diákja képviseli a Zemplén vármegyei Gerendás réten. Fotó: Arany T. János

Régen a vadnyugaton a bab volt az egyik legfontosabb élelmiszer. Az utazók könnyedén magukkal tudták vinni, vászonzsákban tárolták, majd amikor tábort vertek, ebből készítettek kiadós, ízletes ételt, például hagymás babot. A filmtörténet leghíresebb hagymás babját Bud Spencer, úszó, vízilabdázó és színész, a Piedone-filmek és a spagettiwesternek legendás csillaga készítette el az És megint dühbe jövünk 1978-ban bemutatott olasz–amerikai filmvígjátékban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában