Jegyzet

2024.07.09. 11:14

Csoda történt – JEGYZET

Koós Kata

Képzeld, Kata, megint csoda történt! Megint lett angyalkánk! – ezekkel a szavakkal hívott fel ujjongva Kiss Erzsébet, a Fatima Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn. Múlt héten csütörtökön számolt be lapunk arról, hogy az alapítvány ásotthalmi táborhelyén az idei nyáron mindössze 13 mélyszegénységben élő gyermek tud táboroztatni, mert a reméltnél kevesebb támogatást kaptak, noha több mint kétezer halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket segítenek szerte a vármegyében. Mivel a szegedi önkormányzattól érthető módon szegedi rászoruló gyerekek táboroztatására kaptak 300 ezer forintot, a kistelepüléseken mélyszegénységben élő gyermekeknek esélyük sem maradt a tábori élményekre. Az alapítvány által segített családoknak ugyanis párezer forintos részvételi díj kifizetése is gondot jelentene. 

Cikkünk nyomán azonban egy vállalkozó egy összegben kifizetett egy újabb tábori turnust, így további 13 vidéki kisgyerek töltekezhet nyári élményekkel a volt ásotthalmi laktanya területén. A nagylelkű vállalkozó mellett ráadásul mások is segítséget nyújtottak az alapítványnak, akiknek felajánlás révén még belépős strandra is el tudja vinni Kiss Erzsébet a táborozó gyerekeket, ahol csúszdázhatnak is. Többségüknek soha nem volt még hasonló élményben része. Ráadásul az angyalkáknak köszönhetően immár gyümölcs is bőséggel kerülhet majd az étkezőasztalra a két tábori turnusban. 

Jól fogalmazott Kiss Erzsébet, kétségkívül valóban újabb csoda történt. A csupaszív angyalkáknak köszönhetően további tucatnyi gyerek fog tudni lelkesen és büszkén mesélni ásotthalmi tábori élményeiről az iskolakezdéskor tanító nénijének és osztálytársainak. A nagylelkű adományozóknak hála saját bőrükön tapasztalhatják és tanulhatják meg, hogy bizony, vármegyénkben, az angyalkák vidékén virul még a jóság és az önzetlen segítségnyújtás.

De legfőképpen azt, hogy ők is fontosak és nagyon szerethetők. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában