2024.06.09. 10:50
Ne feledje: ha lejárt a személyi, ma meghosszabbítják
Ha közvetlenül a szavazás előtt venné észre, hogy lejárt a személyi igazolványa, ne csüggedjen! A kormányablakok három kivételével nyitva vannak ma az egész vármegyében.
Kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézés miatt nyitva tartanak ma a kormányablakok a vármegyében, mindössze három van zárva. Nem nyitott ki Szegeden a Kereskedő közben és a Novában lévő, valamint Mórahalmon a Szegedi úti hivatal.
A kormányablakok ma 7 és 19 óra között tartanak nyitva. Szentesen a Kossuth téri, Csongrádon a Justh Gyula utcai, Szegeden a Rákóczi téri, Mindszenten a Köztársaság téri, Kisteleken az Árpád utcai, Sándorfalván az Ady Endre utcai, Üllésen a Dorozsmai úti, Mórahalmon a Millenniumi sétányi, Hódmezővásárhelyen az Ady Endre úti, és Makón a Széchenyi téri kormányablakban lehet személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyet intézni.
A választásokon érvényes személyi iratok kellenek, ezért tartanak ma nyitva a kormányablakok. A személyi igazolványt minden további nélkül meghosszabbítják, a lakcímkártyák esetében viszont csak az elveszett irat pótlására van lehetőség, új lakcímet csak hétfőtől lehet létesíteni.
A szavazáshoz a lakcímigazolvány mellett érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány szükséges. A szavazóbiztosok az azonosításhoz elfogadják a lakcímet tartalmazó (régi) személyi igazolványt is. Ha a voksolás hétvégéjén valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, a kormányablakban ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki, amivel lehetséges a szavazás.