Kollégánktól, Dobóczky Adrienne-től búcsúzunk

Ahogy egyetlen szerkesztőség sem működhet újságíró, úgy korrektor nélkül sem. A korrektori munka hálátlan feladatnak tűnik: mások után dolgozni, hibákat találni és javítani alázattal, türelemmel nagy kihívás – miközben az elismerés vajmi kevés, hiszen egy-egy cikknél legfeljebb az újságíró neve szerepel, azé, aki őt ellenőrizte, nem.

Pedig precizitás, maximalizmus, kitartás, türelem, kiváló helyesírás és nagyfokú műveltség nélkül ebben a munkakörben lehetetlen sokáig dolgozni. Dobóczky Andrienne-nek sikerült, hiszen ő mindezen tulajdonsággal messzemenően rendelkezett. Ha a munka megkövetelte tőle, túlórázott. És gyakran megkövetelte.

Az évek során irigylésre méltó műveltségéről, tájékozottságáról számos esetben meggyőződhettünk, a legtöbbünket kenterbe verhette volna. Kár, hogy személyiségéből adódóan kevesek előtt nyílt meg igazán. De sosem volt rest kolléganői körében elajándékozni megunt dolgait, szép ruháit.

Elhúzódó betegségéről sem beszélt. Kezelései után még visszatért, majd újabb, hónapokig tartó kényszerpihenő következett. Hírt ritkán hallottunk felőle, de a legrosszabbra egyikünk sem gondolt. És a búcsúra sem.

Adrienne méltatlanul korán, 57 évesen ment el. Köszönjük, hogy volt szeme ahhoz, amihez nekünk nem: a felesleges szóközökhöz, a felcserélt betűkhöz, a lemaradt pontokhoz…

Emlékét megőrizzük.

A Délmagyarország kiadója és szerkesztősége