2024.06.14. 20:20
A szenvedély lenyomata
A Boldog Gizella-díjjal is elismert Sonkoly Tibor festőművész alkotásai láthatók a nyári hónapokban a vásárhelyi könyvtárban. A realizmus dicsérete és 17 alkotás várja közönségét.
Sonkoly Tibor festőművész 17 alkotása várja közönségét a vásárhelyi könyvtárban. Fotó: Tábori Szilvia
A tőle megszokott szenvedéllyel, nem fogyatkozó lendülettel dolgozik továbbra is Sonkoly Tibor hódmezővásárhelyi festőművész. Ahogy korábban már megfogalmazta lapunknak: az izzadságszagú műveket képtelen vállalni, az egyetlen lendülettel megszülető alkotásokat tartja hitelesnek. A nyári hónapokban 17 festménye látható a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban; a tárlat megnyitóján maga a művész tekintette át alkotói életpályáját vetítéssel egybekötött előadással.
A lendület benne van az ember kezében, ez adja azt a bizonyos expresszív hatást, ami alapján megszületik a kép. Egyúttal ezek a gesztusok teszik egységesség a művészetem
– fogalmazott. Mint mondta, nem szereti a kidekázott, kifényezett képeket, a szenvedélyt akarja belevinni, megmutatni.
Ezzel játszom, nem gyártom sorozatban a képeket, mindig abból a hangulatból indulok ki, ami foglalkoztat
– mondta.
A realizmus dicsérete adta a vetítéssel egybekötött előadás, csakúgy mint a nagyjából húsz évre visszatekintő tárlat fő témáját.
A látott motívumokból elindulva, majd elhagyva a lényegtelent, mind jobban sűrítve, hangsúlyozva a lényegest, eljutunk egy úgymond lefosztott állapotig. Mindig is rögeszmém volt eszköztelenül bemutatni a teljességet. Mindez a szimbolizmus felé mutat, de még mindig tartalmazza a látott világ ismert motívumait. Ez a lényeg
– magyarázta Sonkoly Tibor lapunknak a kiállításmegnyitó előtti percekben. Majd arról beszélt, ahelyett, hogy a közönséget bonyolultan becserkésző képrejtvényeket készítene, jól ismert formákkal dolgozik. Utóbbi időben kevesebb csendéletet készít, de a táj továbbra is festményeinek fontos témája. A táj véleménye szerint alkalmas arra, hogy megnyugtató harmónia legyen, amelyhez mindig vissza kell térni.
Vannak olyan emberek, akik állandóan a múltat idézik, folyton előjön a rossz, a tragédia, a mindennapokra telepedve. Tudatosan nem emlékezem, nem hagyom, hogy rám telepedjenek a rossz emlékek
– mondta arra válaszul, miként őrzi lendületét.
Tanácsként szoktam mondani, fiatalnak addig érzi magát az ember, amíg egészséges. Amíg jól érzem magam, míg nem török össze szellemileg, addig folytatom
– tette hozzá.