2024.05.30. 14:00
Grezsa István reméli, Vásárhelyen nem lehet krumplis tarhonyával szavazatokat vásárolni
Dühösek a Hódmezővásárhely Kincses- és Béketelepen lakók, amiért elmaradt a 117 kilométer hosszú kerékpárút megépítése. Ennek lett volna része a Rárósi út felújítása is, amit gyalázatos állapotúnak neveztek. Grezsa István, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és Ozgyin Balázs fórumán sokan panaszkodtak.
A Mester és a Szent László utcák találkozásánál tartott lakossági fórumot Grezsa István és Ozgyin Balázs. Fotó: Kovács Erika
Kincsestelepen a szociális bérlakások környéke kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon, ott a játszótér rendbetétele is szükségessé vált. Ozgyin Balázs képviselőjelölt arról is beszélt, hogy többen felvetették a szociális tűzifa kérdését, amelyből több kellene a jelenleginél. A képviselőjelölt megígérte a program bővítését. Béketelepre elektromos autótöltő telepítését is tervezik, valamint bővítenék a térfigyelő kamrarendszert is.
– Vannak olyan lakosok, akik azt szeretnék, hogy minden évben legyen választás, mert akkor van ingyen ebéd, és csomag. Nagyon remélem, hogy Hódmezővásárhelyen nem lehet krumplis tarhonyával, vagy paprikás krumplival és ruhaosztással szavazatokat vásárolni – mondta a fórumon Grezsa István polgármesterjelölt.
– Olyan megyei jogú városban élünk, amely mögül minden politikai oldalról eltűntek a támogatók. Nemrég itt járt Orbán Viktor miniszterelnök. Ha a változást akarók tábora nagyobb lesz június 9-én, akkor megteremthetjük a belső békét, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. Plusz forrásokra lesz szükség, ezért újra kell kötni a szerződésünket a magyar kormánnyal – jelentette ki.
A lakosok közül volt, aki szerint fontos lenne a posta újranyitása. Grezsa István elmondta, azt tervezik, hogy a jelenlegi 3,5 millióról 10 millió forintra emelik a képviselői alapot, amelyből a Magyar Postával egy megállapodás alapján, társfinanszírozásban újra lehet nyitni a postát.
A gazdák kérték a külterületi utak javítását, gréderzését. Panaszolták, hogy a csatornákat is elhanyagolta az önkormányzat, a vízelvezetőket benőtte a fa és a gaz. Egy hozzászóló gyalázatosnak nevezte a Rárósi út állapotát és nevetségesnek, hogy most, a választás előtt 2-szer 250 méter utat újított fel az önkormányzat, még csak nem is a legrosszabb részeken. Grezsa István megerősítette, óriási veszteség, hogy a városvezetés hagyta elúszni a 117 kilométeres kerékpárút megépítését, aminek része lett volna a Rárósi út felújítása is.