Helyi közélet

2024.04.29. 11:04

Ikerpár három testvér mellé

Szabó Imre

Fotó: Maroslelei önkormányzat

Maroslelén április 2-án ikrek születtek. A faluban ez már önmagában is örömteli ritkaság – tavaly például egész évben csak egy ikerpár érkezett – jelen esetben azonban a család a kislánnyal és a kisfiúval összesen hét fősre gyarapodott. 

A polgármester, Drimba Tibor közösségi oldalán adta hírül, hogy a napokban Opre Ágnes védőnő és Kurusa Tibor képviselő társaságában otthonukban köszöntötte Dorottyát és Ákost. Mivel szüleik, Pernye Viktória és Pernye Roland már három gyermeket nevelnek, így a 2100 lelkes községben élő nagycsaládosok között is nagy családdá váltak – jegyezte meg a falu első embere. 

Fotó: Maroslelei önkormányzat 

A kicsik és a szülők személyes ajándékokat, illetve oklevelet kaptak a látogatás emlékére. A gyerekeknek az önkormányzat babakötvényt is nyitott 20 ezer forint induló összeggel, amihez ugyanennyit adnak, amint helyben óvodába, majd iskolába íratják őket.   

Fotó: Maroslelei önkormányzat 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában