Napos oldal

Az ember hajlamos arra, hogy bizonyos kerek, vagy annak vélt évfordulók kapcsán elmélázzon, a múltba révedjen, összegezzen. Számba veszi sikereit, kudarcait, örömeit, bánatait; listát ír, latolgatja, melyikből volt több, merre billen a képzeletbeli mérleg nyelve.

Én sem vagyok kivétel az alól, hogy jelentést kutassak jelenségben, így most, hogy a naptár lapja a nők és Zoltánok után egy kevésbé eseménydús napra fordul, magam is summázom a Föld bolygón eltöltött éveim tapasztalatait. Lássuk, melyik nyom többet a latban: víg napjaim vagy balsorsom nyűge s nyilai.

Az utóbbi néhány évben rengeteg olyan élmény ért, amire őszintén szólva nem is számítottam, sőt, harmincéves önmagam valószínűleg hitetlenkedve legyintene szinte mindre: a fiaink mellé ikerlányaink születtek, egy színtársulat tagjaként méltán arattunk tapsvihart ezernyi ember előtt, lefutottam a félmaratont, lőttem gólt hivatalos focimeccsen és a bámészkodó turisták legnagyobb örömére filmbeillő, letérdelős (pót)lánykérést rendeztem a Szent Márk téren. Megannyi olyan pillanat, amire jó visszagondolni, amikor az ember nagy levegőt vesz egy gyertyákkal igencsak sűrűn borított tora előtt.

Persze nem kell a púder: az élet nem csak játék és mese, számtalan kisebb-nagyobb kudarc is ért az évek során, de ez így van jól. Kell az eső is, hogy értékelni tudjuk a napsütést.

Ugyanakkor talán nem is mindig visszafelé kellene tekintgetni, sokkal inkább izgalommal várni a jövőt. Mert ha eddig ennyi remek dolog színezte a hétköznapokat, akkor talán – hiába pörög már egy ideje a B-oldal – az eljövendő szép napok is tartogathatnak még meglepetéseket.