A csodapatika

Nemrég teljesen váratlanul ért az élmény, hogy meghallgathattam egyik kedvenc meseíróm egy bájos történetének felolvasását. Felnőtt fejjel meglehetősen kevés időm adódik a mesevilágban való kalandozásra, noha nagy rajongója vagyok a műfajnak, és bátran vállalom meggyőződésem, hogy a minőségi mese nem csak a gyermeki, de a felnőtt lélekre is felettébb jótékony hatást gyakorolhat.

Az említett történet Lázár Ervin A csodapatika című meséje volt. Dióhéjban: Rimapénteki Rimai Péntekh a világ legnagyszerűbb patikáját nyitja meg Rimapéntek főterén. Egy igazi, hiánypótló, világszenzáció csodapatikát, ahol nem a test, hanem a lélek betegségeire vásárolhatnak orvosságot a betérők. Olyan bajok ellen, mint például a lustaság, a gőg, a rosszindulat, a káröröm, a torkosság vagy éppen a kapzsiság. Amint meghallja ezt az első betérő vásárló, rögvest egyenesen a világ megmentőjének minősíti a patikust. Akad azonban egy aprócska bökkenő. Mégpedig, hogy Rimapénteki Rimai Péntekh gyógyszerei, balzsamjai, cseppjei és pasztillái csak akkor hatnak, ha a vásárló saját felhasználásra kéri azokat. Nem pedig szomszédnak, rokonnak, kollégának, jó barátnak.

A nagyböjti időszak feléhez közelítvén számomra ez a mese magába sűríti a húsvét előtti negyvennapos készület gondolatiságát. A nagyböjt a bűnbánat ideje, aminek előfeltétele az önvizsgálat, amiről úgy gondolom, vallási elköteleződéstől függetlenül bárki számára hasznos lehet.

A mese meghallgatása óta többször eltöprengtem már magamban, hogy vajon milyen bajokra lennék hajlandó jómagam gyógyírt kérni. De olykor egy másik kérdéssel is eljátszok gondolatban. A mesében Rimapénteki Rimai Péntekh gyógyszertára csődbe ment, a világmegmentő patikus álla fölkopott. Vajon való világunkban lehetne-e létjogosultsága egy hasonló csodapatikának? Remélem, a nagyböjti időszakba kiváltképp sokan válaszolnának igennel erre a kérdésre.