Menetrend szerint

Az ember mindig úton van, indul és érkezik. Így van ez az életünkkel is, az indulás a születés, a végső megérkezés, az út vége, a halál. De nem mindegy, közben hány megálló, mennyi önkéntes és kényszer kitérő, visszafordulás az előző irányból, le- és felszállás teszi izgalmassá, élvezetessé, nehézzé az utazást. Az sem mindegy, mikor, hány év elteltével mutatják fel nekünk a stop-táblát.

Jómagam, a kissé pátoszosra sikerült bevezető után, kijelenthetem: valóban szinte állandóan úton vagyok, utazok dolgozni, kikapcsolódni, várok buszra, villamosra, trolira és a villamosvasútra, a tram-trainre. Figyelem mi történik, miről beszélgetnek körülöttem az emberek, megpróbálom – persze, lehetetlen – pár elcsípett mondatból megismerni őket, megtudni, hol tartanak, merről jöttek és merre mennek azon a bizonyos úton. Legutóbb a szegedi Indóház téren vártam a 20-as vagy a 21-es buszt, nincs jelentősége. Két férfi beszélgetett a közelemben, arról, hol, mikor és meddig kaphatnak adomány reggelit, ebédre meleg ételt és vacsorát. Egyikük vitte a szót, sorolta társának a szervezetek nevét, az időpontokat és a helyeket, hogy mit evett, jóllakott, finom volt. – Legutóbb a vacsoránál kaptam nyolc Túró Rudit, rögtön megettem négyet, a többit másnap, reggelire. De gyümölcsöt is szoktak adni, és jó később érkezni, akkor mindenből több jut – mondta.

Menetrend szerint élnek. Tudják, mikor és hová kell menniük, hogy még folytathassák életük útját, ami mostanában kicsit vakvágányra futott – nem firtatom, miként –, és ott várakozik. Amíg elkerülnek onnan – remélem –, addig is megvannak az időpontok, a helyek, amihez igazodniuk kell. Ahova busszal, villamossal, trolival utaznak és érkeznek – menetrend szerint.