Miért csak ilyenkor?

Ételosztás, cipősdoboz akció, élelmiszergyűjtés, jótékonysági rendezvény és álmok valóra váltása. Ahogy az utolsó hónaphoz lapozunk a naptárban, hirtelen megsokasodnak az ilyen jellegű programok az országban. Hirtelen mindenkinek fontossá válnak az elesettek, a szegények, és se szeri, se száma az adományoknak. A rászorulók pedig valóban kicsit fellélegezhetnek: innen is, onnan is jönnek a csomagok, a meleg étel, vagy éppen a gyermekeknek a játékok és a karácsony egy kicsit más, lesz, mint a hétköznapok: a nélkülözést egy kis időre talán el lehet felejteni.

Jómagam is rendszeresen részt veszek hasonló akciókban és mindig nagyon jó érzés tudni, hogy egy kicsit én is hozzájárulhattam néhány család boldog karácsonyához. De őszinte leszek: ilyenkor az is megfordul a fejemben, hogy csak egy vagyok a sok közül. Valahogy úgy érzem, az adományom ilyenkor elveszik a jóakarat-cunamiban. Abban a hatalmas fellángolásban, ami aztán gyorsan el is hal. Mert lássuk be, az emberek többsége ilyenkor megelégszik az érzéssel, hogy jót cselekedett, és azzal elvan egy teljes évig.

Számomra valahogy sokkal jobb érzés, amikor az év bármely más időszakában némi pénz adok egy kéregető szerencsétlennek a parkolóban. Vagy amikor megkínálom a megmaradt ebéddel a házunk előtt kukázó férfit. Mert tudom, hogy a Karácsony elmúlik és jönnek a szürke hétköznapok. És akkor, amikor csak nagyon kevesen fordulnak a szegények, az elesettek felé, sokkal jobban esik akár csak egy kis odafigyelés is azoknak, akik rászorulnak. Ha ilyenkor is egy kicsit jobbá teszem a napjukat és nem csak a szeretet ünnepe közeledtével, talán azt éreztetem velük, nem csak néhány heti kampány, hogy gondolok rájuk. És ez nekem is nagyon jó érzés. 

Javaslom mindenkinek, jövőre próbálja ki.