Több fényt!

Mehr Licht – azaz több fényt! Állítólag ezek voltak Johann Wolfgang Goethe utolsó szavai a halálos ágyán. De ez a jegyzet most nem a halálról szól, sokkal inkább az életről. Bár, ha jobban belegondolok, egyfajta apró, belső halál mégis bujkál majd a sorok között.

Nemrég volt a 25 éves osztálytalálkozónk, amelyet egy lelkes szervezőnek köszönhetően sikerült egy komplett évfolyamtalálkozóvá bővíteni. Az 1998-as évfolyam minden osztálya ott volt egykori gimnáziumunkban, nem mindennapi érzés volt, annyi szent.

Persze az ember óhatatlanul szemügyre veszi ilyenkor a hajdani barátokat, barátnőket, hogyan változtak az évek során. És mivel a mi évfolyamunk teli volt bombázókkal, volt min elmerengeni: az A. osztály felhozatala is nagyon erős volt anno, de a D-sek, azaz a leendő óvónénik voltak a legjobbak. A kedvencünket, egy számunkra, hajdanvolt lúzer gimnazistáknak elérhetetlen magasságban ragyogó csillagot (és ezért itt és most kérek elnézést) Pornósztárnak hívtunk, bár nyilván semmi köze sem volt a pornózáshoz.

Szóval ő, egykori ideálunk is ott volt a nagy találkozáson, de valami megváltozott rajta. Nem áradt belőle ugyanaz az életigenlő ragyogás, kihunyt benne a fény. Persze 25 év után természetes, hogy mindenki megváltozik: a srácok közül a vékonyak pocakosak, a hosszú hajúak meg kopasz, szakállasok lettek, a lányok meg, hát igen, kicsit erősebb alkatúakká váltak. De akiben 18 évesen ott vibrált az élet szeretete, akinek a szemében ott égett valami tűz, az többnyire 25 év után is megtartotta ezt a lángot, vagy legalább a parazsat. Akiben azonban kihunyt a fény, annak ez a külsőjére is kiült. Hiába volt még mindig csinos, már nem ugyanannak láttuk, mint volt. Kellett volna még egy kis fény.