2023.07.20. 19:30
Az ótemplomi reformátusok véleményét nem vették figyelembe
Hódmezővásárhelyen a főtér Sarokház és Ótemplom körüli részét összesen 200 millióból újíttatja meg az önkormányzat. Az ótemplomi reformátusok jelezték az aggályaikat, de ezt a város nem vette figyelembe. A templom bejáratát jelenleg egy szűk kis „folyosón” lehet megközelíteni.
A templom körül karók valószínűleg már az új sétány nyomvonalát jelölik. Fotó: Kovács Erika
Mint lapunk is megírta, Hódmezővásárhely önkormányzata 3 ütemben fejleszti a belvárost, az első már megtörtént, 150 millió forintot költöttek a Szent Antal utca és a Bakay-kút környékének felújítása.
200 milliót költenek rá
A második és a harmadik ütemben pedig Ótemplom környékét 68 millióból, a Sarokház előtti teret pedig 129 millióból újíttatja fel a város. Az Ótemplom köré, a tervek szerint 1500 cserjét, évelőt és díszfüvet ültetnek, a templom körbejárható lesz. A kialakítandó sétányon új, téglaburkolatú járdát építenek, kerékpártárolókat helyeznek el, illetve új padokat és kukákat telepítenek. A védfalon átjárót is nyitnak, amin ki lehet jutni az Árpád és az Oldalkosár utcák felé. A Sarokház előtti tér sétautakkal ellátott pihenőövezet lesz, változó vízmélységű medencerészekkel, vízi növényekkel. Zöldítik a tramtrain vonala melletti részt is. A munkálatokkal tavaszra készül el a közbeszerzési eljáráson kiválasztott kivitelező.
Már kikarózták a sétány helyét
Az önkormányzat a múlt héten már át is adta a főtér ezen részét a fővárosi cégnek, akik körbekerítették a területet. Ott jártunkkor már a sétány helyét is kikarózták a templom körül.
Hogy mit szólnak a tervezett átalakításokhoz, Bán Csaba, az Ótemplomi Református Gyülekezet lelkipásztora a június 16-i istentisztelet végén mondta el.
Egyházközség presbitériuma és elnöksége folyamatosan jelezte, hogy az ótemplom, a magtárépület, a védfal és az ezzel behatárolt terület a lelkészsírokkal, emléktáblákkal együtt egységes, műemléki, szakrális terület. Vagyis ha a védfalból elbontanak egy téglát, akkor az ótemplomból vesznek ki egy téglát – mondta Bán Csaba. A tiszteletes arról is beszélt, hogy a műemléki eljárás folyamatban van, a műemlékvédelmi hatóság támogatja az Ótemplomi Református Egyházközség kérését, de az még nem emelkedett jogerőre. Így jelenleg az ótemplom és a magtárépület műemlék, a védfal és a behatárolt terület nem
– emelte ki Bán Csaba, hozzátéve, utóbbi nem az ő tulajdonuk, de amikor a védfalat megépítették volt egy funkciója és ők ehhez ragaszkodnak, a védelem és a nyugalom biztosítása, egyfajta zsilip a szent és a profán között. A város vezetése ezt elutasította, a beruházás meglesz.
Szűk folyosón lehet most bejutni a templomba
Abban egyetértünk a városvezetéssel, hogy a főtérnek meg kell újulnia, szépülnie, de minket nem kérdeztek meg ezzel kapcsolatban. Csak a jogunkkal éltünk, amikor a tervek kiírásakor a műemlékvédelmi hivatal kérte, hogy a városvezetés egyeztessen velünk. Ettől kezdve folyamatosan jeleztük a kérésünket. A munkaterület átadásakor pedig kértük, hogy a templombejáratot teljes terjedelmében hagyják meg
– mondta Bán Csaba.
Bán Csaba hangsúlyozta, tudomásul veszik az építkezést és minden jogszerű lépést megtesznek ebben az ügyben.