Kancacsikó született

Ez a második napja. Amikor megérkeztem, még feküdt any­ja mellett, de néhány perc elteltével már egyre virgoncabban fickándozott a kicsivel több mint huszonnégy órával ezelőtt született kiscsikó a mórahalmi lovardában. 

Az új jövevény annyira friss, hogy még nevet sem volt idő adni neki. Annyi biztos, hogy kancacsikóról van szó, anyja pedig Lujzi, a tenyészkanca, aki az évek alatt számos kiscsikónak adott már életet. Tavaly is ünnepekkor ér­­kezett a „gyermekáldás” a mó­­rahalmi Futó-Dobó Lovasközpontba. Akkor húsvétkor három jövevénnyel gyarapodott a lovarda. Ekkora dömping egyébként nem jellemző náluk. 

A vasárnap este született kiscsikónak éppen a helyét készítették elő. A még bájosan aránytalan állat szeretne kiszabadulni a szabadba pajkosan szaladgálni, ismerkedne már a világgal, amire hamarosan sor kerül majd.

A ló háziasítása a korai ci­­vilizációk idején, nagyjából 4000-4500 évvel ezelőtt, Kö­­zép-Ázsiában kezdődött. Az arabok a lovat isten áldásának tekintették, Mohamed próféta kedvenc lova az Al Khamsa beduin paripa volt, amelyre az volt jellemző, hogy a sivatagban nagyon sokáig bírta víz nélkül. A legrégibb ismert lóábrázolások 30 ezer évesek, a dél-franciaországi Chauvet-­barlangban találhatók, Vallon-Pont-d’Arc közelében. A lovasnépek számos ábrázoláson örökítették meg lovaikat. Megtalálhatjuk őket ősi hun-szkíta királysírokban, Kínában, vagy Oroszországban.