Hódmezővásárhely

2022.03.07. 15:46

A 100 éves Balogh Imsire emlékeztek

Balogh Imrére, vagy ahogy mindenki ismerte, Balogh Imsire emlékeztek hétfőn Hódmezővásárhelyen, a róla elnevezett sportcsarnokban. A város legendás kosárlabdaedzője, testnevelő tanára március 7-én lett volna 100 éves.

Kovács Erika

Az önkormányzat a Balogh Imsi Sportcsarnokban emléktáblát avatott a neves sportember tiszteletére. Az ünnepségen Csirák Dalma sajtóreferens olvasta fel a tavaly november végén elhunyt Baranyai Antal, Vásárhely sportkrónikása, sportújságíró méltatását, amit Balogh Imsi születésének 99. évfordulójára írt.

Az 1922-es születésű Balogh Imre sikeresen felvételizett a Testnevelési Főiskolára. A kosárlabdával a főiskolán ismerkedett meg. A II. világháborúban francia hadifogságba esett. Csonttá-bőrré soványodva tért haza. Hazatérése után folytatta tanulmányait. 1946-tól tanított a Bethlen-gimnáziumban. A tanulói nagyon lelkesedtek érte. Balogh Imre honosította meg Vásárhelyen a kosárlabdát, vezetésével számos sikert értek el a város csapatai. 1993. július 17-én hunyt el.

Szabó János alpolgármester egykori diákjaként emlékezett Balogh Imsire. Kiemelte, számos diákja életére gyakorolt döntő hatást a legendás, karizmatikus testnevelő.

Nagy Zsuzsa nyugalmazott testnevelő tanár, kosárlabdaedző kis kosárlabdával a kezében emlékezett a trénerre.

- Az ereinkben, az idegeinkben még ma is benne van, amit tanultunk Balogh Imsi bácsitól, erre jó példa, hogy legutóbb, Imsi bácsi sírjánál Vásárhely legidősebb kosarasa, Kenéz Imre, Szaki, aki a 87. évében jár, úgy dobott nekem kétkezes mellsőt, hogy majdnem hanyatt estem, pedig azt mondta, alig mozognak az ujjai – mondta. Nagy Zsuzsa visszaemlékezésében arról is beszélt, hogyan fedezte fel Balogh Imsi a kosárlabda számára. 

Nagy Zsuzsa nyugalmazott testnevelő tanár, kosárlabdaedző emlékezett a 100 éves Balogh Imsire. Fotó: Kovács Erika

Az első alkalommal ezt mondta neki: „Vödd tudomásul, neköd gyünnöd köll ezdésre. Mögértötted?” Nagy Zsuzsa megértette és az élete végérvényesen összeforrt a kosárlabdával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában