Harminc határsértőt kaptak el

Suki Zoltán

Idegenrendészeti eljárásokat indítottak. Fotó: Csudai Sándor (CSS) Origo

Fotó: Csudai Sándor

Harminc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 18, szombaton négy, vasárnap nyolc jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök. Az elmúlt teljes héten az ország területén 58 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza. A megelőző héten – június 24-étől 30-áig – a feltartóztatottak száma 112 volt. Emellett az elmúlt héten az ország belsejében elfogtak tíz határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Ezt az eljárást akkor indítják el, ha az illegális bevándorló be tudja bizonyítani, hogy olyan országból jött, amelyikkel van Magyarországnak toloncegyezménye. Ezek egyébként Horvátország, Románia és Ukrajna.

A PannonRTV pedig arról számolt be, hogy embercsempészet miatt fogtak el egy közlekedési rendőrt. A lap szerint a szerb belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának illetékesei Pirotnál fogták el az Újvidéki Rendőrkapitánysághoz tartozó, 45 éves közlekedési rendőrt. A gyanú szerint a férfi Dimitrovgrad közelében saját járműjével 67 illegális migránst vett fel, akiknek a Szerbián keresztüli átszállítása személyenként 100 eurót jelentett a rendőrnek. Belgrád felé tartott, amikor az illetékesek egy falu közelében elfogták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában