A filmtörténet legrosszabb rendezője

Régebbenvolt szerencsém mélyebben belelátni az amerikai filmezésnek ebbe a változó korszakába. Személyes kedvencem ugyan Roger Corman, aki rengeteg mostanság nagy hírű rendezőt tanított (például Scorsese, hogy mást ne említsek), ám Edward D. Wood Jr. is hasonló vizeken evezett, még ha lényegesen kevesebb sikerrel is. A film, amelyet ezen az estén láthattunk, az ő életének egy részét mutatja be valósághűen. Tim Burton ebben az esetben nem kasszasikert akart rendezni, hanem emléket állítani példaképének. Ezért is van szükség némi előzetes háttértudásra a film tökéletes átéléséhez. A Johnny Depp által megformált Wood B-filmes "karriert" futott be, amely műfaj alapvetően a kis költségvetésű, sztár színészektől mentes, a kapkodó forgatások miatt sokszor egyenesen bűnrossz filmeket jelölte. A belefektetett dollárok sokszorosmegtérüléséről leginkább a nagy kedvvel alkalmazott erotikus tartalom, vagy épp az erőszak hangsúlyozása gondoskodott. Fontos persze hangsúlyozni, hogy nem minden film volt ilyen, de aki a nagy stúdiók gigantikus alkotásai mellett akkoriban pénzt szeretett volna látni a filmezésből, az nem igazán válogathatott az eszközökben...

Hogy milyen is volt egy jó B-film? Nos ennek szemléltetésére, leginkább Roger Corman Martin Scorsese-hez intézett szavai alkalmasak:„Annyit írsz át belőle, amennyit csak akarsz, de ne feledd, Marty, 15 oldalanként kell bele valamennyi meztelenkedés".Vagy éppen:„Ne feledd, három nap alatt kell összevágnod a filmet. Kilenc tekercs, három nap. Az első tekercsnek jónak kell lennie, hogy akik bejönnek az autósmozikba, azok lássák, hogy mit kapnak. Aztán mindegy, mit csinálsz, egészen addig, amíg el nem érsz az utolsó tekercsig, mert a vége megint érdekli az embereket."

Hát így álltunk akkoriban. Ed Wood történetében azonban egy másik személyiséget ismerhettünk meg a korszakból. Corman alapvetően pénzhajhász volt, szélhámos, aki azonban nagyon is jól tudta, hogyan körözheti le a nagy stúdiókat. Vele szemben Wood inkább "széplelkű" rendező volt (igaz a rosszabbik fajtából), aki mesélni akart. Nem volt kiemelkedő, kivételes tehetség, ezt inkább lelkesedéssel igyekezett pótolni. Nem sikerült neki. Mert nem sikerülhet mindenkinek. A film nagyon sok humoros jelenettel van átitatva, ám ennek iróniáját valóban csak az látja, aki nem a plázamoziban nevelkedett, vagy ilyen-olyan okból szembetalálkozott ennek a korszaknak a műveivel. Ezek a gyöngyszemek nem fognak belénk ütközni az utcán, ezt hiába is várjuk. Keresni kell őket. December 7.-én, a Millenniumi Klubban én, és még néhány (sajnos igen kis számú) társam megtettük ezt. És nem is bántuk meg.

Nagy Szabolcs

Szeged, és kultúra az artstab.hu -n!