Örök búcsút vett Szeged is Marian Cozmától

Nehéz ilyenkor okosnak lenni, igazat szólni, nem politikai álláspontot foglalni. Pedig akarva-akaratlanul idejut az ember, ha a vasárnap reggeltől csak fokozódó lincshangulat miértjéről akar beszélni. És mégis el kell vetni ezt, mert elvesztettünk valakit. Igen, mi, mi szegediek, mi magyarok, mi kézilabda szeretők. Elvesztettünk egy nagyszerű kézilabdást, egy nagyszerű sportembert, egy kiváló ellenfelet a meccseken. Ezt értette meg az a több száz ember, akik némán emlékeztek meg az újszegedi sportcsarnok előtt a vasárnap hajnalban elhunyt kézilabdásról.

E sorok nem fogják visszaadni azt az érzést, amit ott átéltünk. A döbbenet, a kétségbeesés, a fájdalom kiült minden megemlékező arcára. A tömegből meghatódva néztük, amint kisgyermekes családok vonulnak a sorban virággal és mécsessel, pár éves kisgyerekek csendben, mintha személyes veszteség érte volna őket. Pár pillanatig ők is felnőttek. Látni a Pick Szeged csapatát, amint némán, 3-4-5 fős csoportba verődve, vagy párjukkal állva bámulnak a semmibe, látni híres egykori vagy mai sportolókat, akiknek szebb körülmények között mindenki örül, látni a Szeged Beton játékosait, mécsesekkel, és látni a zokogva érkező Petreát és Stamatét, amint előbbi sírva nézi válogatott-béli csapattársa képét, majd egy baráti puszival vesz tőle örök búcsút.

Elég fájdalom mindannyiunknak beszélni róla, mécsesek között látni a 26 éves sportolót. Nem gyúrom tovább a szavakat, csak ennyit mondok: Örökké velünk leszel, és mi örökre veled. Viszlát, te kitűnő kézilabdás, viszlát Marian Cozma!