Az élet alkotóelemei egy kötetben

Az ételek és italok közösségformáló mámorát, az evés-ivás kedves élményeit, egy cukrászsütemény megejtő szépsége okozta megrendülést, barátságokat, sorsokat, mindent megváltoztató pillanatokat, az evés élvezetére lehetőséget adó éveket, majd baljós, éhezést hozó történelmi korszakot egyaránt megidéz Benkő László kötete. 

„A háború után a negyvenes évek várakozásokkal, reményekkel átitatott hétköznapjaiban egy tíz év körüli gyermek az éhínség, a létezés és a mindennapi tennivalók közepette menekülésképpen vágyai és fantáziájának színes világában keres feloldódást…Az egyik hétvégén, amikor a kínzó éhségemet a kertben zsendülő paradicsomok megritkításával csillapítottam, ismét nekivágtam a városközpont látványának felderítéséhez. A szemlélődés, kíváncsiskodás közepette fedeztem fel a főutcán egy szolidan csillogó cukrászda kirakatát…” – idézi meg Hézső Ferenc festőművész gyerekkora meghatározó élményét, a folytatásban azt is elmesélve, majdani cukrászmesterségéről szőtt álmai útja végül miként vitte mégis inkább az alkotóművészetig. 

Gyere disznótorra 

– A kötet újszerű dologra vál­lalkozott: két egymáshoz el­­sőre távol álló területet, a gasztronómiát és a művészeteket kapcsolta össze, miközben újfajta műfajt teremt. Sorra veszi, hogy Hódmezővásárhely jeles művészeinek milyen kapcsolata volt és van a helyi konyhához, s azon belül a legendás vásárhelyi ételekhez – fogalmazott Tóth Károly művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Mű­vészettörténeti Kutatóintézet osztályvezetője. Hozzátette: olyan vásárhelyi népi különlegességek jutnak szerephez, mint a hidegpaprikás, a táskaleves különböző fajtái, vagy a sós túrós lepény, amelyek először igazán meglepték a messziről ide kerülő művészeket. Nem elsősorban receptek, inkább az evés-ivással kapcsolatos emlékek, az élet örömeihez nélkülözhetetlen emblematikus közösségi élmények elevenednek meg. A századforduló társasági eseményeinek közösség- és társadalomépítő szerepe felbecsülhetetlen. 

Ne feledjük, hogy Rudnay Gyula mennyire szeretett társaságba járni hódmezővásárhelyi éveiben, vagy azt a baráti gesztust, miként a művészetet pártoló helyiek invitálták kocsmába, disznótorra az alkotókat, nagy szeretettel vendégül látva őket. A dualizmus korában a dél-alföldi régió, így Hódmezővásárhely is gazdag városként élte mindennapjait: az emberek szerettek jól élni, nagyokat enni. Majd jött a vi­lágháború tragédiája, a nélkülözés, amikor minden falatot meg kellett becsülni. 

Főzelék bundás kenyérrel 

„A vásárhelyi születésű fo­tó­művész felmenői kereskedők voltak, kis boltjukat, amely a régi Bakay-házban volt, 1947-ben elvették. Egyszeriben mindenki egyenlő lett – a nagy többség szegényen tengette életét. Búvár utcai kis házukban, anyjuk felügyeletével, a három fiútestvér művelte a kertet, a zöldség-gyümölcs nagy része megtermett, tartottak aprójószágot és házinyulat is. A téli időszakban a szomszédoktól kaptak disznótoros kóstolót. Édesanyja abból a kevés alapanyagból igyekezett változatosan főzni, ami a ház körül megtermett, és amit a konyhaszekrény vagy a kis kamra még rejtett. Mindennapos reggelijük volt a langyos tejbe aprított szikkadt kenyér. Ezt az egyszerű reggelit máig szívesen készíti magának, és ahogy akkor az utolsó falatot és csöppet is meg kellett enni – ki is nyalja a mélytányért.” (Eifert János fotóművész) 

A feledés homálya 

– Úgy gondolom, Vásárhely mindig megbecsülte művészeit, és a 19. századból örökölt paraszt-polgári mentalitásával – a legnehezebb és szűkebb időszakokban is – sokat tett a művészek befogadásáért, a mecenatúra fenntartásáért. A történeteket olvasva rádöbbenünk, hogy a mezőgazdaságáról, élelmiszereiről ismert Hódmezővásárhelyen milyen fontos kulturális tradíció, he­­lyi szokás a családtagok, ba­rátok és persze a városfalon túlról érkezett „gyüttmöntek mögvendégölése”, amely az általunk belátható elmúlt évtizedekben biztosan ott volt minden vásárhelyi háztartásban. A kötet fontos része, hogy a feledés homályába merülő hagyományos vásárhelyi ételeket is bemutat. Példaértékű, hogy a mai rohanó világunkban, ami­­kor az élelmiszer-termelés egésze globalizált nagyvállalatok és multinacionális cégek kezébe került, akkor mindenkit emlékeztessünk arra, milyen értéke is van a kistermelők pia­­con még kapható jó minőségű termékeinek, vagy az azokból főzött jóízű vásárhelyi ételeknek. Amikor azok elkészítői nemcsak időt, energiát, hanem jó szívüket is beleteszik főztjükbe – hangsúlyozta Tóth Károly. 

„Habár világéletében szikár férfi volt – hol hiúságból, hol szűkösségből – szerette az egyszerű ételeket, főzni is tudott (...) Szerette a túrós ételeket, a túrós csuszát, a túrós nudlit jól megpirítva, és különösen a túróslepényt (...) Kedves itala a sör volt, de nem vetette meg a többi italt sem, de mindig ismerte a mértéket és figyelt méltóságának megőrzésére, mint ahogy öltözékének elengedhetetlen kelléke volt – még viseltes házikabátjának is – a kendő, a zsebkendő, díszzsebkendő.” (Bibó Lajos író, újságíró) 

Kiss Ferenc színművész művészvacsorája, az asztaltársaságban a hódmezővásárhelyi Bibó Lajos író (jobbról a második) az 1930-as években. 

Forrás: euoropeana.eu

Zoltai Attila: Őszi csendélet borral. 

Forrás: Zoltai Attila digitális archívuma

Kiss Lajos néprajzkutató, múzeumigazgató (középen csíkos fürdőruhában) rokonai körében a Tisza-parton az 1930-as években. 

Forrás: Tornyai János Múzeum

Szabó (Nikolin) Éva: Két csillag közt (részlet)

„Konyhámban már kész a sült, a bor. / Gyerekeim az udvaron / várják, hogy lángot vessen a csillag. / Hiszik-e még a jászolt? – Nem tudom. / Mennyből az angyal… Merre tűnt? / Hová vezet a múltba fagyott láb­nyom? / Ki gyújtja meg azt az egyetlen gyertyát / a gyerekkorba nyúló fenyőágon?” 

Erdélyi Tibor festőművész sajtos tallérja

Hozzávalók: (körülbelül 200 darab tallérhoz): 1 kilogramm finomliszt, 2 csomag sütőpor, 18 deka libazsír, 4 deci házias, legalább 20 százalékos zsírtartalmú tejföl, 45 deka gouda sajt, 2 egész tojás, maréknyi köménymag, 5-6 teáskanál só. 

Elkészítése: Az átszitált liszthez hozzákeverjük a két csomag sütőport, a sót és a köménymagot. Beledolgozzuk a langyos libazsírt, a tejfölt, a reszelt sajtot és a tojásokat. Formázható tésztává állítjuk össze, majd a jól felforrósított és olvasztott zsírral kissé kikent ostyasütő vason elkezdjük kisütni a körülbelül két centiméteresre formázott tésztagolyócskákat.