2020.03.11. 17:10
Szlovákiában rendkívüli helyzetet, Ukrajnában karantént hirdetnek
Tízre emelkedett a fertőzöttek száma Szlovákiában, rendkívüli helyzet kihirdetésére készül a kormány. Eközben Ukrajnában háromhetes országos karantént hirdettek.
Tízre emelkedett Szlovákiában az új típusú koronavírussal diagnosztizált emberek száma – jelentette be a szlovák kormány szerdai ülése után Peter Pellegrini miniszterelnök, aki emellett jelezte, hogy kabinetje a rendkívüli helyzet kihirdetésére készül.
Pellegrini elmondta: a rendkívüli helyzet kihirdetése nem jár majd a lakosságot érintő utazási korlátozásokkal, sokkal inkább arról szól, hogy alapot adjon az állam számára a helyzet kezeléséhez szükséges készletek biztosítására.
Három új esettel tízre emelkedett azoknak a száma szerdán, akiknél már kimutatták a Covid-19 vírusfertőzést.
A betegséggel újonnan diagnosztizált személyek – két nő, valamint egy férfi – azzal a négytagú szlovák családdal voltak érintkezésben, akiket már több napja koronavírus-fertőzés gyanúja miatt tartanak karanténban az ausztriai Köpcsényben (Kittsee) lévő nyaralójukban, Pozsony közvetlen közelében.
Közben a vírus terjedésével összefüggésben országszerte számos újabb oktatási és nevelési intézményben rendeltek el kényszerszünetet,
sok kulturális, sport- és más intézmény időlegesen már korábban bezárt, s folyamatosan csatlakoznak hozzájuk újabbak. A kulturális, sport és egyéb jellegű tömegrendezvények megtartását már a hét elején megtiltották, egy pozsonyi intézkedés szerint keddtől már a temetéseken is csak a legközelebbi hozzátartozók vehetnek részt. A kórházakban, a büntetés-végrehajtási és a szociális intézményekben már több mint egy hete látogatási tilalom van érvényben. Az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából vagy Iránból hazatérőknek pedig 14 napos karanténnal kell számolniuk. Az ország nemzetközi repülőterein egyébként már több mint egy hete egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast. Szlovákiában az első koronavírus-fertőzést múlt hét pénteken, egy Pozsony környéki településen élő 52 éves férfinál mutatták ki, őt és két családtagját jelenleg a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik.
Háromhetes országos karantént hirdetett az ukrán kormány
A koronavírus-fertőzés terjedésének veszélye miatt országos karantént hirdetett az ukrán kormány március 12. és április 3. között – jelentette be a kabinet sajtószolgálata.
A közlemény szerint a kormány a szerdai ülésén korlátozások bevezetését javasolta az olyan tömegrendezvényeken, ahol kétszáz vagy annál több ember vesz részt. A korlátozás viszont a kiemelt állami rendezvényekre nem terjed ki. Sportesemények megrendezését azonban csak nemzetközi szervezetek engedélyével és nézők nélkül tartja lehetségesnek a kormány – számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség. Az RBK Ukrajina hírportál információi szerint a kulturális rendezvényekre is kiterjed a korlátozás, a parlament viszont továbbra is ülésezni fog.
A karantén bevezetését a kabinet kiterjeszteni tervezi az oktatási intézményekre is az említett három hétre.
A parlament sajtószolgálatának közlése szerint ezenfelül javasolják bizonyos országokkal a légi forgalom beszüntetését, valamint a határellenőrző pontok többségének lezárását is – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az értesülés szerint 219 átkelőből 49 maradna nyitva, az, hogy konkrétan mely átkelőkről van szó, egyelőre nem került nyilvánosságra.
A kormányülésen úgy határoztak, hogy 100 millió hrivnyát, azaz több mint egy milliárd forintot különítenek el egyéni védőeszközök elsőbbségi vásárlására a minisztériumok és az illetékes hatóságok igényeinek kielégítésére, valamint az állami tartalék feltöltéséhez.
Emellett a kormány június 1-jéig megtiltja a járványelleni védekezésre szolgáló eszközök kivitelét Ukrajnából a lakosság védelmének biztosítása érdekében.
Ezen felül úgy döntöttek, hogy infravörös átvilágító készüléket is üzembe helyeznek a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtéren.
A kormányzati döntést megelőzően az ukrán fővárosban, Kijevben vezettek be csütörtöktől kezdve március végéig korlátozó megelőző intézkedéseket a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Vitalij Klicsko főpolgármester jelentette be szerdán, hogy
megtiltják a 60 főnél nagyobb tömegrendezvények megtartását – beleértve az összes sport- és kulturális rendezvényt, a koncerteket, a mozifilmvetítéseket és a bevásárlóközpontok szórakoztató programjait is -, felfüggesztik az oktatást minden iskolában, továbbá az óvodákat is bezárják március végéig.
A korlátozások betartását a rendőrség ellenőrizni fogja, a megszegőit pedig felelősségre vonják – írta Korreszpondent hírportál.
Ukrajnában mindeddig egy személyről állapították meg, hogy koronavírussal fertőződött meg. A 39 éves délnyugat-ukrajnai Csernyivci megyei férfi február végén tért vissza Ukrajnába Olaszországból, kórházban ápolják a megyeszékhelyen, Csernyivciben, állapota stabil.