Segítségnyújtás

2024.06.25. 20:22

Negyedmilliárd forintos támogatással segíti a rászorulókat a Pro Filii Alapítvány

A Pro Filii Alapítvány kuratóriuma az idén minden eddiginél több, 75 magánszemély és civilszervezet pályázatát bírálta el kedvezően: a nyertesek negyedmilliárd forintos támogatásban részesülnek – közölte a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.

MW

Minden eddiginél több rászorulót támogat a Pro Filii Alapítvány

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló, évi egymilliárd forintot támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány mára az ország egyik legjelentősebb civil szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált. A közelmúltban Várkonyi Andreával kibővült kuratórium idén másodszor döntött támogatásokról – írták.

Tájékoztatásuk szerint az alapítvány kuratóriuma a 605 beérkezett pályázatból – a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára – 31 magánszemély és 44 civil szervezet támogatásáról döntött.

Az összesen mintegy 870 millió forintot igénylő 208 magánszemély pályázó közül 31 kap mintegy 70 millió forintos támogatást, döntő többségében sérült gyermekeket nevelő családokat segít így az alapítvány. A 3,7 milliárd forintra pályázó 397 civilszervezet közül pedig 44-nek ítélt támogatást csaknem 180 millió forint értékben a kuratórium

 – ismertették.

A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportját egészségi, szociális vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek alkották, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg – írták.

Az alapítvány támogatja ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermekek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását: így hozzájárul többi között  fogyatékossággal élőknek szervezett intenzív terápiás tábor megszervezéséhez, valamint gyermekotthonban élő gyermekek lakhatási körülményeinek javításához.

Kitértek a közleményben arra: a kuratórium döntése alapján az alapítvány hozzájárul a Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány eszközbeszerzéséhez és szaniterkonténer vásárlásához, amelyek segítségével fogyatékosággal élők rehabilitációját és társadalmi integrációját segíthetik.

Támogatásban részesül az Együtt A Sérült Emberekért Alapítvány is, amely így korszerűsítheti értelmi fogyatékossággal élőknek fenntartott bentlakásos épületeit, valamint az alapítvány támogatást nyújt a Debreceni Egyetem Különleges Orvos-és Mentőcsoport Egyesület tanyaprogramjának eszközbeszerzéséhez, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványának kórtermekhez tartozó fürdőszoba-felújításához, a nyári szünidőre tekintettel pedig hátrányos helyzetű gyermek kikapcsolódását biztosító táborok megszervezéséhez járul hozzá – sorolták.

Idézték a közleményben Várkonyi Andreát, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnökét, aki az idei második negyedéves pályázati elbírálásokkal kapcsolatban kifejtette: orvosként és magánemberként is az alapértékek közé sorolja az esélyegyenlőséget, amelyért mindenkinek sokat kell tennie, hogy ne csak hangzatos hívószó legyen. Nagyon sok civil szervezet és szakember tevékenykedik azért, hogy támaszt nyújtsanak az elesetteknek, megkönnyítsék rászorulók életét.

Éppen ezért támogattunk a Pro Filii Alapítvány pályázati rendszerén keresztül minden eddiginél több, 74 civil szervezetet és magánszemélyt, hogy az egyik legnagyobb hazai vállalatcsoport biztosította pénzügyi forrásoknak köszönhetően minél több embernek tudjunk segíteni

– hangsúlyozta Várkonyi Andrea.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában