Frakciók

2024.06.19. 16:10

Hölvényi György: az Európai Néppárt balra tolódott

Az Európai Néppárt (EPP) és európai parlamenti (EP-) frakciója megváltozott, az évek során balra tolódott - jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője szerdán Brüsszelben adott sajtónyilatkozatában.

MW

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke, európai parlamenti képviselő a Fidesz-KDNP országjáró fórumának mátészalkai állomásán 2024. május 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Kedden a KDNP azt a döntést hozta, hogy távozik az EPP-ből és annak frakciójából, mivel nem tud azonosulni a párt háborús doktrínájával, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP-frakcióba. 

Hölvényi György elmondta, hogy 

a Fidesznek az EPP-ből három éve történt kilépése után a KDNP "nagy kompromisszumok árán együtt tudott működni a néppárttal, azonban mostanra egy olyan helyzet alakult ki, amilyet semmilyen szempontból sem lehetett tolerálni". 

Véleménye szerint az EPP-nek politikai szükségszerűség, hogy növelje tagjainak számát, azonban a magát kereszténydemokratának tartó párt túllépett saját értékein, és "sodródott az árral". Példaként hozta fel, hogy 

a frakción belül nem lehet már a családügyekről beszélni, az utóbbi időben "a béke szót sem lehetett kimondani", továbbá a genderkérdésekről sem lehetett nyíltan vitatkozni. 

Mint mondta, kereszténydemokrata politikusként saját munkáját továbbra is következetesen, ezen értékek mentén fogja folytatni. 

"Óriási kihívások vannak a családdal, nemzettel, környezetvédelemmel, mondhatjuk így, hogy a teremtésvédelemmel és általában az emberi méltósággal kapcsolatban, de az Európai Parlament ahelyett, hogy európai megoldásokat találna, baloldali ideológiától túlfűtött, egyirányú kommunikációt folytat" - tette hozzá. 

A képviselő szerint

 a legfontosabb, hogy találni kell egy, a kereszténydemokrata értékekhez nagyon közel álló politikai csoportosulást, hogy a munka folytatódhasson. 

"Nagyon sok olyan kérdés van, amelyre hiányoztak a kereszténydemokrata válaszok, és ezt az űrt kalandorok próbálják betölteni. Ennek kell tulajdonképpen európai szinten és adott esetben nemzeti szinten is gátat szabni" - jelentette ki. 

A KDNP-s képviselő arra is kitért, hogy az EPP a választások relatív győzteseként a legfontosabb tisztségekért küzd most az EU-ban, és a baloldalnak ezekért cserébe konkrét ideológiai követelései vannak, így a néppárt feláldozza alapvető értékalapú politikáját. 

"A baloldal a legkeményebb ideológiai alapú kompromisszumokat akar, és ezen az oltáron áldozta fel az EPP a kereszténydemokrata, konzervatív és adott esetben még a liberális jellegét is"

 - jelentette ki Hölvényi György.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában