Döntés

2024.06.18. 19:20

A KDNP kilép az Európai Néppártból

Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták – hangsúlyozta közleményében Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő.

MW

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke és Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője és alelnöke

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) távozik az Európai Néppártból (EPP) és annak frakciójából, miután Magyar Pétert kedden az EPP mégis felvette - közölte Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő az MTI-vel.

Közleményükben felidézték, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette: egyfelől sem az EPP háborús doktrínájával nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be.

Kiemelték: ez az EPP az identitásvesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták - hangsúlyozták.

Semjén Zsolt és Hölvényi György rámutattak: az EPP - ahova mostanra jutott - és Magyar Péter morálisan egymást minősítik.

A Kereszténydemokrata Néppárt a jövőben is - ahogy ezt immár 80 éve teszi - Magyarországon és az Európai Unióban továbbra is képviseli a magyarság érdekeit és a kereszténydemokrácia értékeit. Hölvényi György - élve az új mandátum nyújtotta lehetőségekkel - folytatja küzdelmét az üldözött keresztényekért - írták a közleményben.

Toroczkai László átadta mandátumát és üzent Magyar Péternek is

Toroczkai László átadta az európai parlamenti mandátumát dr. Borvendég Zsuzsannának és üzent Magyar Péternek is:

Van, aki nem tudott lemondani a havi kb. 7 millió forintos jövedelemről (és még rengeteg egyéb juttatásról), és egy irányított szavazással - ígérete ellenére - megtartotta magának az EP-mandátumot. Sikerült neki 8 érvet felsorakoztatni az EP-mandátum megtartása mellett, és egyetlen ellenérvet sem említeni. Mi ehhez képest a jogosan sokat kritizált nemzeti konzultáció vagy Karácsony budapesti lakógyűlése? Ezeknél legalább a látszatra adtak. Nem baj, vagyunk azért még egy páran, akiknek számít az adott szó, az elvek, az eszme, a közösség, akiket képviselünk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában