2015.12.18. 19:34
Tisza Volán Szegedi Vízmű: válogatott érkezik
A szerb férfi jégkorongligában szereplő Tisza Volán Szegedi Vízmű pénteken új játékos leigazolását jelentette be. A Tisza-partiakat ezentúl a MOL Liga-győztes és többszörös válogatott Hüffner Ádám is erősíti.
– Nagyon örülünk, hogy meg tudtunk vele egyezni. Idén sok változás történt Dunaújvárosban, ahol eddig játszott, és kereste a lehetőségeket, mi pedig egy olyan jó védőt, mint ő – nyilatkozta [namelink name="Kalocsa László"] vezetőedző.
A Dunaújvárosi Acélbikáktól érkező, 29 éves játékos idén tavasszal még azon is gondolkodott, hogy abbahagyja a játékot, és gépészmérnök-végzettségét felhasználva civil életet kezd. A 186 centiméter magas védő korábban szerepelt a Vasas, az Újpest és a Ferencváros együttesében is.
Hüffner Ádám. Fotó: DM
Az erősítés a lehető legjobbkor jön, hiszen a szerb liga favoritja, a Crvena zvezda látogat ma 18 órakor a szegedi műjégpályára.
Az év utolsó szegedi bajnokija lesz ez, amely remek sportélményt kínál, hiszen a szerb riválisnál orosz és cseh légiósok is játszanak. A zvezda egyúttal a szlovén élvonalban is szerepel, ez is jelzi, hogy milyen rangos ellenfélről van szó.
A belépés szokás szerint ingyenes a szurkolóknak, akiket forralt borral kínálnak.