Immár "hetvenkedhet" Nagy Zsuzsa tanárnő, több mint 200 egykori tanítvány gratulált

– Eleinte nagyon rosszulesett, hogy hetessel kezdődik az éveim száma, de megbékéltem vele – mondta Nagy Zsuzsa vásárhelyi pedagógus, testnevelő. Hétfőn ünnepelte 70. születésnapját, csa­­ládi körben. Ajándékba lap­to­pot, festményt és az ilyenkor már nélkülözhetetlen vérnyomásmérőt kapott. Szerettei az évszámot és jókívánságot hirdető lufidekorációval lepték meg. Több mint 200 tanítványa gratulált neki e-mailben vagy személyesen.

Nagy Zsuzsa artista szeretett volna lenni, nem teljesült az ál­­ma, ezért testnevelő tanár lett. 1972-ben végzett a szegedi tanárképzőn. A kosárlabdázással forrt egybe neve szülővárosában. Vá­­sárhelyen a H. Medoszban, a HVSE-ben, Szegeden a Tanárképzőben játszott, az ifjúsági válogatottba is hívták, és 5 él­vonalbeli csapat akarta leigazolni, de városától nem tudott elszakadni. Tudását jellemzi, hogy az USA-ban járva a tereken pattogtató színes bőrű virtuózok is befogadták.

Fotó: Imre Péter

– Először nem lelkesedtek az ötletért, de mikor tapasztalták, nem vagyok analfabéta, azon veszekedtek, Suzy melyik csapatba álljon – mesélte. A Varga Tamás iskolában kezdett tanítani, 2007-ben ment nyugdíjba.

Az iskolát, irodáját is szívesen díszítette, fejlesztve a gyerekek szépérzékét.

– Párom 7 évvel ezelőtt hunyt el, sokáig maga alá temetett a gyász. A nővérem rábeszélt, men­­jünk el a Pick Szeged–Schaffhausen kézilabda-mérkőzésre. Ott megfeledkeztem a fájdalomról, a gyászról, fel­szabadultan szurkoltam. Az említett meccs óta ez megszűnt, azóta adok a pickeseknek magam készítette ajándékokat – mondta. Hozzátette, férje halála óta jobban leköti a különböző sportos figurák készítése, ez a hobbija.

– A család, így én is mindig mindent szívből csináltunk, ta­nári pályámon is így tettem. Ha adok, akkor kapok is, és nincs szebb a világon egy mosolygó gyereknél. Persze tanárként szigorú is tudtam lenni, ez kellett a sikerhez. Azok a szép pillanatok, amiket kapok tőlük, azok tartják bennem a lelket. Nem felejtem el: találkoztam egykori tanítványommal, aki a gyerekével sé­­tált. Autista a srác, és valamiért kedvetlen volt. Kérdeztem tőle, szereti-e a baglyokat. Csillogó szemmel válaszolta, hogy nagyon, így adtam neki pár olyan baglyos ajándékot, amit magam készítettem, majd azt mondtam: millió puszit küldök anyunak. Mosolyogva tartotta az arcát, adjak, és akkor majd ő átadja...