Duatlon ob

Tegnap, 13:46

Bronzéremmel zárta a szezont Szilágyi Péter

Balatonszemesen versenyzett idén utoljára a szegedi sportoló. A duatlon országos bajnokságon harmadik helyen ért célba Szilágyi Péter.

Szilágyi Péter bronzéremmel térhetett haza.

Fotó: Szilágyi Péter archívuma

Balatonszemesen rendezték meg a középtávú duatlon országos bajnokságot, amely Szilágyi Péter számára egyben a szezonzáró versenyt is jelentette. A résztvevőkre kétszer 10 km futás várt, a kettő között pedig egy 60 km-es távot kellett teljesíteni kerékpáron. Szilágyi Péter kategóriájában elsőként végzett, míg az abszolút eredmények tekintetében 2 óra 48 perc 3 másodperces idejével harmadikként zárt.

Szilágyi Péter, duatlon ob
Szilágyi Péter a futásokon hozta vissza a hátrányát.
Fotó: Szilágyi Péter archívuma

A legjobb futóidőket produkálta Szilágyi Péter

Egészségügyi problémák miatt nem úgy sikerült a nagyatádi versenyem, ahogy szerettem volna, így úgy voltam vele, ne vesszen kárba az elvégzett edzésmunka, ezért elindultam a balatonszemesi ob-n. A bringa egy viszonylag technikás pálya volt, kevesebbet tudtam kerékpározni, mint terveztem, így a futásra építettem fel a versenyt. Az elején megpróbáltam szétszakítani a mezőnyt, végül ketten kezdtük meg egyszerre a bringapályát. A futás jól ment, nagyon erős tempót diktáltam. A kerékpárról a negyedik helyen zártam le, onnan próbáltam behozni a lemaradásomat. Az első két ember nagyon meglógott, de a futások alatt enyém lett a legjobb idő – összegzett lapunknak Szilágyi Péter.

A szegedi triatlonos számára most egy kisebb pihenő következik, majd egyesülete szervezésébe fektet energiát. Ami a jövő évi versenyeket illeti, a Tenerifén esedékes Ocean Lava nemzetközi világkupán biztos indul, míg meghívást kapott az Xman Romania versenyre, amelyen idén második helyen végzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában