Helyi sport

2024.09.01. 19:04

Átalakult kezdőcsapattal is legyőzte a Csepelt az SZVSE

Bár szinte a teljes kezdőcsapata megváltozott a szerdai bajnokihoz képest, nem forgott veszélyben a szegedi győzelem. Az SZVSE a Csepel ellen ugyan élt át rázós pillanatokat, de akár nagyobb arányban is nyerhetett volna.

Hat meccs alatt a negyedik sikerét aratta az SZVSE.

Fotó: Gémes Sándor

A szerdai, Tiszakécske elleni bajnokit követően nem kevesebb, mint nyolc helyen változott meg az SZVSE kezdőcsapata a Csepel elleni meccsre. A kezdeti tapogatózás után azonban abszolút az történt a pályán, amit a Tisza-partiak akartak, és egy szép kombináció végén Kéri Tamás lőtte ziccerét a jobb alsóba. Tíz perccel később Orovecz fordulhatott kapura az ötös sarkánál, és spiccel lőtte el a labdát a bal alsóba. Úgy tűnt, sima meccs lesz az SZVSE számára, de a félidőt csepeli helyzetek, mi több, kapufa zárta, majd Farkas Márknak kellett nagyot mentenie, miután Zelman elcsúszott a védő hazafejelt labdájánál.

SZVSE NB III.
Az SZVSE egyik gólszerzője ezúttal is Kéri Tamás volt.
Fotó: Gémes Sándor

A szünet után aztán gyorsan jött a harmadik szegedi gól, és úgy tűnt, ezzel minden eldől. Főleg, hogy büntetőhöz jutottak a hazaiak, de a tizenegyest Orovecz mellélőtte, majd röviddel ez után szépítettek a vendégek. A Csepelnek akadtak még ugyan lehetőségei, de nem tudtak közelebb zárkózni, a végén pedig az SZVSE előtt is adódtak gólhelyzetek, de végül maradt a 3–1. A meccs nagy részét uralta a szegedi csapat, és hat meccs alatt már a negyedik győzelmét aratta. 

Kelemen Balázs:Szeretjük magunknak nehézzé tenni a meccseket... A mai nagyon jó produkció volt, a Csepel egy nagyon jó csapat. Örülünk ennek a győzelemnek, nyolc helyen változtattunk a szerdai kezdőhöz képest, nagyszerű, hogy ezt elbírjuk. Továbbra is két lábbal a földön maradunk, de még keményebben kell dolgozni, hogy ezt a szintet tartani tudjuk. A célunk továbbra is a biztos bennmaradás. 

Szegedi VSE-G-Falc Kft.–Csepel SC 3–1 (2-0)
Labdarúgó NB III., Dél-keleti csoport, 6. forduló. Szeged, SZVSE-stadion, 300 néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Balogh, Bán).
SZVSE: Zelman – Csamangó (Mezei, 58.), Dobronoky (Fodor, 58.), Rádai, Albert (Berger, 58.), Orovecz (Kormányos, 72.), Vas, Farkas M., Kelemen V., Kéri (Kalapács, a szünetben), Lévai. Edző: Kelemen Balázs.
Csepel: Szűcs K. – Csernák, Horváth B., Torda, Kovács M. (Németh Z., 56.), Dunai, Pesuth (Csákány, 77.), Sükösd (Szűcs L., 68.) Pintér, Kern (Lehel, 68.). Edző: Rácz Botond.
Gólszerzők: Kéri (20.), Orovecz (31.), Dobronoky (52.), ill. Torda (68.).
Sárga lap: Lévai (57.), Kelemen V. (90.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában