A bajnokság egyötödénél a középmezőnyben van a csapat

2024.09.02. 16:07

Jól jött volna a siker

Sorrendben az ötödik mérkőzésén maradt veretlen a labdarúgó NB II.-ben a Szeged-Csanád GA. A Csákvár elleni döntetlen két mondanivalója van: egyrészt a sikerrel második lenne a tabellán a csapat, másrészt viszont kétszer egyenlített az együttes hátrányban.

Mádi József

Ikertornyok: Borvető Áron (balról) és Novák Csanád remek támadópárost alkot.

Fotó: Gémes Sándor

Egymás után harmadszor került gólhátrányba a Szeged-Csanád GA a labdarúgó NB II.-ben.

Egymás után harmadszor szerzett két gólt a csapat.

És egymás után harmadszor fordult elő, hogy a klub támadóduója, Novák Csanád és Borvető Áron egyszerre volt eredményes ugyanazon a mérkőzésen.

Ami az előző két bajnokin a Soroksár és a Mezőkövesd ellen összejött, az most nem sikerült, azaz nem tudta 0–1-ről megnyerni a találkozót a Szeged. Az biztos, hogy látványosan támadóbb futballt játszik a csapat ebben a szezonban, és bizony saját számításaink alapján a két megszerzett gól és az először kezdő Lamin Sarr kapufája mellett az első félidőben négy, a másodikban további hat alkalommal próbálkoztak kapura lövéssel a szegediek.

Ám azt is észre kell venni, hogy a nagyon magas védekezés miatt az ellenfelek is képesek gólt szerezni – talán könnyebben, mint az előző szezonban. Akkor 34 mérkőzésen 23 gólt kapott a Szeged, most meg hat bajnoki után már 7-et.

Ha ezen a két területen meglesz az egyensúly, nem lehet gond a továbbiakban, hiszen például a Csákvár ellen bemutatott nyomást nem bírják el az ellenfelek.  

– Az első gólnál sajnos elveszítettük a labdát, odaajándékoztuk az ellenfélnek, nem történt szabálytalanság ennél az esetnél. Ezt követően már futballozni akartunk, előrejátszottunk, és az első félidőben számos helyzetet kidolgoztunk, miközben az ellenfélnek talán még egy lehetősége adódott. A hajrában aztán egy 11-es révén csak sikerült az egyenlítés. A második csákvári gólt megelőző akciónál ugyan nem volt három méteres a leshelyzet, de meggyőződésem, hogy az volt. Szerencsére gyorsan sikerült megint egyenlítenünk. A beadásaink nem voltak kellően hatékonyak, pedig akadt belőlük 10 vagy akár 12 is a meccsen. Jó csatáraink vannak, de ha nem tudjuk őket megfelelően kiszolgálni, nehéz dolgunk lesz. Ha nyerünk, most másodikok vagyunk, ám ez nem történt meg. Most jön a válogatottszünet, aztán a kupamérkőzés, majd folytatjuk a bajnokságot – nyilatkozta Michael Boris a mérkőzés után. 

Az NB II. szeptember 22-én folytatódik: a BVSC-hez látogat a Szeged, utána fogadja a Gyirmótot, és utazik Szentlőrincre, hogy utána jöjjön a Békéscsaba elleni derbi. Nem semmi program, azt tuti... 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában