A Szeged-Csanád GA a mezőkövesdi sikerével a tabella első harmadába lépett

2024.08.27. 15:09

Újabb fordítás: látható a fejlődés

Egymás után másodszor fordított hátrányból a Szeged-Csanád GA a labdarúgó NB II.-ben. A legutóbbi fordulóban Mezőkövesden sikerült megismételni azt, amit korábban a Soroksár ellen, azaz 0–1-ről nyerni 2–1-re.

Mádi József

A szegediek sokszor emberfölényben igyekeztek megállítani a mezőkövesdieket.

Fotó: Mezőkövesd Zsóry SE

A tatabányai vereség óta két döntetlen, majd két siker a Szeged-Csanád GA mérlege a labdarúgó NB II.-ben. A fejlődés látható, hiszen előbb sikerült stabilizálni a játékot, majd két olyan meccs következett, amelyen ez a játék már győzelmeket eredményezett.

– Jól néztünk ki az első félórában, meg is volt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a vezetést a 11-es révén, ezt azonban kihagytuk. Ezen tovább kellett volna lendülnünk, de ez egy kissé nehézkesen alakult, és volt egy tíz perces periódus, amikor a Mezőkövesd nyomott, ekkor be is szorultunk a kapunk elé. Sőt a hazaiak meg is szerezték a vezetést. A szünetben rendeztük a sorokat, a védekezésünk rendben volt, majd a cseréknek is köszönhetően megnyertük a mérkőzést. Nagyon örülünk ennek a sikernek, hiszen a vezetése után az ellenfél beparkolta a buszt a kapuja elé, és a kontráiban bízott. Nehéz megtalálni az ellenszert az ilyen csapat játékára, hiszen ha sokat kockáztatunk, ezáltal hátul fellazulhatunk. Sok labdát is veszítettünk, de a második félidőben all in-t mondtunk, és a két támadóval sikerült megfordítani a meccset. Messze vagyunk még attól, amit látni szeretnék, de az előrejátékban hiszek, valamint ha kihagyunk egy büntetőt, azon az eseten mihamarabb tovább kell lendülni. Négy mérkőzés óta nem kaptunk ki, ugyanakkor 25 meccs még hátravan a bajnokságból – nyilatkozta Michael Boris az M4 Sport kamerái előtt.

Két mérkőzésen kezdett, két gólt szerzett a Szeged-Csanád GA új szerezménye, Novák Csanád. Előbb egyenlített a Soroksár ellen, majd Mezőkövesden belőtte a győztes találatot is.

– Ezért dolgozunk minden héten. Szerintem az első félidőben is jobbak voltunk, aztán a győztes gól mindig jól jön, pláne a 90. percben, így nagyon örültem a sikernek. A csapat erejét mutatja, hogy egy gólos hátrányból egymás után másodszor is felálltunk, fordítottunk. Van tartásunk, nagyon jó közösségbe kerültem, kiváló a gárda, remek az öltöző atmoszférája a stábbal kiegészülve. Ez pedig egy szezonban akár hozhat 10-15 pluszpontot is. Az idény elején hiába volt sok helyzetünk ezek kimaradtak, most viszont ott járunk, hogy mindig annyi gólt szerzünk, amennyi a sikerhez kell – mondta a győztes gólt szerző Novák szintén a köztévén.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában