2024.05.07. 19:53
Öt napig a víz az úr
Öt nap, három esemény – így foglalható össze az a kajak-kenus eseménydömping, amely szerdától vasárnapig vár a sportolókra, edzőkre, szurkolókra a szegedi Maty-éren.
A szegedi versenyző, Varga Katalin optimistán várja a para világbajnokságot.
Fotó: Karnok Csaba
Sajtótájékoztató vezette fel a Maty-éri világkupát, egyben európai olimpiai pótkvalifikációs versenyt, valamint para világbajnokságot a létesítmény VIP-termében. Ez a nemzetközi szezon első eseménye, azaz Szeged és a Maty-ér szokás szerint a sportág fókuszába került.
– A verseny előtt néhány órával jól állunk, az utolsó simításokat végezzük el. Összetett öt nap vár ránk, technikailag három különböző verseny, de szervezés szempontjából ez egy esemény lesz – összegzett Szakács Bálint, a szervező bizottság elnöke.
Három kvótát szerezhet még a meglévő 15 mellé a magyar válogatott, az elsőt már rögtön szerdán K2 500 méteren, majd C1 200 méteren csütörtökön.
– Itt lesz a két legnagyobb rivális, az angol és a spanyol egység, valamint a független színekben startoló orosz páros. A reális esély megvan, hogy kvótát szerezzünk, ehhez nyerni kell a mi egységünknek, Csikós Zsókának és Kőhalmi Emese. C1 200 méteren az első két hely jelenthet örömet, erre Takács Kincső pályázik magabiztos válogató után. Neki nagy sansza van az indulási hely elérésére – nyilatkozta az egykori szegedi kenus, Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
A szakember ezek után tért rá a világkupa elvárásaira.
– Ez a világkupa több számban is része az olimpiai felkészülésnek, a válogatásnak. Erős csapatunk van, de most látjuk először a nemzetközi mezőnyt, így tesztelhetjük az egységeinket. Ezen kívül lesz még egy világkupa, illetve a szegedi Eb, azaz várjuk az eseményeket, hogy reális képet kapjunk a formáról – jegyezte meg Hüttner.
– Szívesen megszorongatnám legalább az egyik, de akár mindkét brit versenyzőt a vízen, és erre talán van reálitás is, de nincs rajtam teher. Elkerültek a sérülések, sokkal jobban tudom irányítani a hajót, mint ezelőtt, így emiatt nem kell izgulnom – Varga Katalin, az MVM Szegedi VE paralimpiai bronzérmes versenyző.
Azt nem szabad elfelejteni, hogy június közepén ismét nemzetközi verseny következik a Maty-éren, hiszen itt rendezik a gyorsasági és para, valamint SUP Európa-bajnokságot.
Az esemény első hivatalos versenynapja szerda 10 órakor startol az olimpiai kvalifikációs, női K2 500 méteren 15.10-kor rendezik a sorsdöntő finálét, majd csütörtökön 16.30-kor lesz a női C1 200 méteres csata a kvótáért.