Süli László: hazatért az örök bohém

Igazi bohém volt Süli László, aki több Csongrád megyei csapatban is megfordult. Pár esztendeje eltűnt a szemünk elől, ám az utóbbi hetekben már rendszeresen megtalálható például az újszegedi Kisstadionban.

Szénsavas paradicsom

Amikor a volt Forrás Hotelben dolgozott, az egyik éjszakai munka utáni délelőtt Süli László nem volt elég fáradt ahhoz, hogy kihasználja egy biztonsági őr éberségét. Amikor hozzáfordult azzal a kéréssel, hogy kaphatna-e paradicsomlevet, Süli megkérdezte tőle: – Szénsavasat vagy menteset? A derék őr elgondolkodott...

– Írországban, Dublintól hetven kilométerre északra, Dundalkban éltem hét évig, egy shopping centerben dolgoztam mint mindenes, közben kispályán és nagypályán is futballoztam. Az utóbbi csapat neve Quay Celtic volt, az íreken kívül egyedül én voltam külföldi. Amit elterveztem, az anyagi egzisztencia megteremtése, azt elértem. Az írek elég hűvösek, hidegek, de ha látják, hogy megcsinálod, amit kell, akkor befogadnak, barátkoznak. A közvetlen főnökömmel, aki óriási Liverpoolszurkoló, például még tartom a kapcsolatot, kint eljártunk együtt pubba is. Nagyon szép ország, az egész csupa hegy és völgy, és a hét év alatt bejártuk a családdal az egészet. A visszatérésem után igazoltam Takács Laci barátom csapatába, Kübekházára, mellette pedig az újszegedi öregfiúk-bajnokságban, az Első Betonban kispályázom, és a cégnél dolgozom. Nagyon rendesek voltak, egyből visszafogadtak: alig hogy hazatértem, néhány napon belül pedig már dolgozhattam is – mesélt az elmúlt évekről Süli László.

Újra Szegeden. Süli László az Első Beton szerelésében.
Fotó: Karnok Csaba
A támadó a szurkolók kedvence volt. Sosem hagyott ki egyetlen poénlehetőséget sem, élethűen utánozott embereket, emellett pedig a futballpályán is maradandót alkotott. Ilyen volt a Kiskundorozsma, amellyel az 1996–97-es NB II-ben az első nyolcban kellett végezniük az összevonás miatt, és ezt a csapat megcsinálta.

– Ez az évem nagyon jól sikerült, volt olyan játéknap, amikor a sportnapilapban a forduló legjobbja voltam. Algyőn is szép időszakot éltem meg, hiszen a megyeegyben bajnokok lettünk, és az NB III-ban is jól szerepeltünk. Ausztriában és Svájcban is légióskodtam, így a magyar mellett még három nemzet futballkultúráját megismerhettem. Svájcban 1994-ben voltam, és a kicsi gyerekek már akkor más körülmények között dolgoztak, egészen más hozzáállással, mint mi. Ugyanez volt Ausztriában is, így nem véletlen a hatalmas leszakadásunk hozzájuk képest is. A saját pályafutásom? Utólag már okos vagyok, és már másképp csinálnék sok mindent. Komolyabban venném a labdarúgást, máshogy gondolkodnék róla. De semmit sem bánok. Örülnék, ha a fiam, aki a SZEOL SC-ben Kispál Csabánál edz, legalább elérné, amit én – jegyezte meg Süli László.

És ezzel még koránt sincs vége a Süli család mozgás iránti igényének.
– Nagylányom, Niki kézilabdázott, amúgy is mindig a mozgás közelében volt, tehát adott a sportos vonal a családban. Ráadásul a párja is sportoló: a sokszoros világbajnok tekés, Kakuk Levente. Talán a gének az okozói, hogy így alakult – vélte végül Süli László.