Gyanús bácsik, gyanús nénik

Na jó, egy kicsit túloztam, hiszen a Ma este gyilkolunk nem olyan rossz film, bár meg kell hagyni, a fent említett legendák egyszerre történő szerepeltetéséhez csak kevéssé méltó alkotás. Az egy dolog, hogy a film végi csavart már nagyjából a játékidő felénél lehet sejteni, az viszont egy másik dolog, hogy Fazakas Péter (A játszma) krimivígjátéka sokszor inkább egy B-kategóriás tévéfilmre emlékeztet, semmint egy igényes mozifilmre. Érezhető, hogy a színészóriások leginkább brahiból vállalták el a szerepüket, amibe még némi öniróniát is csepegtettek. Ezt bizonyítja, hogy a Ma este gyilkolunk egy olyan idősotthonban játszódik, ahol kizárólag levitézlett színészek éldegélik szebb napokat látott életük alkonyát. Ebbe a közegbe kerül bele a Kern András által alakított Tolnai Tivadar, akiről meg aztán pláne elmondható, hogy egykor szebb napokat látott. 

Tolnai volt ugyanis Radeczky hadnagy, „a magyar Sherlock”, legalábbis évtizedekkel ezelőtt. Mára viszont már csak egy pökhendi, zsémbes öregember, aki mindenkit lenéz maga körül. Színésztársait csípőből leripacsozza, már ha egyáltalán tudja, épp kivel beszél. Látszik rajta, hogy bárhol szívesebben lenne, mint a csepűrágókkal teli idősotthonban, de ha már egyszer ott van, rögtön ráugrik egy váratlan halálesetre, mondván, hogy ő majd kinyomozza, mi és hogyan történt valójában. Kern András tehát ebben a filmben azt a Tolnai Tivadart alakítja, aki a filmbéli nyomozás erejéig végre ismét Radeczky hadnagy bőrébe bújhat. Társául az idősotthon recepciósa szegődik, aki hogy, hogy nem, szenvedélyes krimirajongó. Ők ketten nyomoznak tehát, és abból a premisszából indulnak ki, hogy mindenki gyanús, aki él, sőt még az is, aki már halott. A nyomozás során kockáról-kockára illesztik össze a kirakós darabjait, gyakorlatilag az idősotthon valamennyi lakóját átvizsgálva és kikérdezve. A cselekményt, illetve a rendezői megoldásokat látva több film is eszünkbe juthat. Természetesen a már említett Sherlock-filmek rögtön idekívánkoznak, akárcsak a Poirot-történetek, vagy a Viharsziget, de Ryan Johnson nagy sikerű filmjét, a Tőrbe ejtvét is megidézi a Ma este gyilkolunk, sőt egy bizonyos cselekményelem kapcsán még a Mission: Impossible-filmek is bevillannak. A film első szakaszában, amikor még csak ismerkedünk a szereplőkkel, nekem a rajzfilmek is eszembe jutottak, látva a bohókás öregurakat és néniket, valamint azt, hogy Fazakas rendezése a paródia eszköztárát is felhasználja, így minden oly karikatúraszerűvé válik.

Jó kérdés, hogy a Ma este gyilkolunk krimiként vagy vígjátékként működik-e jobban. Én azt mondom, legyen döntetlen, bár az is tény, hogy épp a parodisztikus jelleg miatt elég nehéz komolyan venni magát a nyomozást. Ne várjunk körömrágós izgalmakat, mint ahogy a szürkeállományunkat sem dolgoztatja meg, miközben hangos kacajok sem törnek fel belőlünk, legfeljebb néha egy-egy kósza mosoly. A cselekmény mélypontja az idősotthonon kívül van, amikor hőseink átmerészkednek a kerítésen túlra, a szomszédba, ahol két naplopó álmodozik épp a sikeres zenei karrierről. Dramaturgiai funkció nincs e mögött, csupán egy-két idétlen poén kedvéért szerepel a filmben Keresztes Tamás és Pál András. Ezt a rövid kitérőt leszámítva a Ma este gyilkolunk egységes egész, ami szódával elmegy, könnyed szórakozás, és nagy erénye, hogy viszonylag rövid, nem több másfél óránál.

5/10