SZIN 2024

2024.09.04. 17:55

Több mint 110 ezren buliztak idén a SZIN-en

Több mint 110 ezren látogattak el idén a Szegedi Ifjúsági Napokra. A legtöbben Azahriah koncertjén voltak – ő és több másik előadó is pozitív élményekről számolt be közösségi oldalán. A fesztivált péntek délelőttre teljesen elbontják, hiszen szombaton már a halfőzők lepik el a Partfürdőt.

Timár Kriszta

Több mint 110 ezren fordultak meg 4 nap alatt a SZIN-en.

Fotó: Karnok Csaba

Sikeresen zárult idén is a Szegedi Ifjúsági Napok. A négynapos fesztivált a visszajelzések alapján a vendégek és a fellépők is szerették 

– a részletekről Kolonics Erika fesztiváligazgatóval beszélgettünk.

SZIN 2024 Halottpénz koncert
Fotó: Karnok Csaba

Szerdától szombatig összesen több mint 110 ezer látogatója volt a fesztiválnak. A zárónapon közel teltházzal üzemelt a Partfürdő, a másik három nap pedig közel hasonló volt, mint az előző években, vagyis szinte ugyanúgy zártuk a szezont, mint tavaly. Ennek pedig nagyon örültünk, hiszen az utóbbi időben hallható volt több helyen is, hogy visszaesett a fesztivállátogatók száma 

– mondta.

A legtöbben idén Azahriah koncertjére voltak kíváncsiak, ezen a bulin volt a legnagyobb létszám a négy nap folyamán. A szegediek szeretetét pedig értékelte is hazánk jelenlegi legértékesebb celebje: közösségi oldalán úgy fogalmazott, az idei fesztiválszezon legjobb koncertje volt a SZIN-es. És nem ő volt, az egyetlen fellépő, aki dicsérte a rendezvényt. 

Zara Larsson az itteni buli hatására azt mondta, szeretne még visszajönni Magyarországra. Bye Alex a legjobb nyárzáró fesztiválnak nevezte a SZIN-t, de Majka és a több mint 100 rajongójával a színpadon együtt bulizó Armin van Buuren is beszélt a közösségi médiában itteni élményeiről 

– sorolta Kolonics Erika.

A szervezők a számokat egyelőre még nem összesítették, így sem a bevételről, sem a vendéglátók forgalmáról nincsenek még adatok. Így arról sem tudott még az igazgató nyilatkozni, hogy a fesztiválozók mennyi pénzt jótékonykodtak össze. Mint megírtuk, a SZIN-en minden szelektív kukába, illetve a külön erre a célra kialakított gyűjtőketrecbe dobott PET palack 50 forintos betétdíja Mirkó gyógyulását segíti: a szervezők a szegedi, Duchenne-szindrómás kisfiúnak ajánlották fel az így összegyűlő összeget, hogy hozzájáruljanak a több mint egymilliárd forintba kerülő kezeléshez, amely megállíthatná izmai sorvadását és így megmenthetné az életét.

A fesztivál sikeréhez több mint 1500 ember járult hozzá munkájával – a szervezőkön kívül a takarítók, biztonságiak, fény- és hangtechnikusok, vendéglátók és az építők is ide tartoznak. 

Utóbbi csapat egyébként még mindig megfeszítetten dolgozik, hiszen csütörtök délelőttig mindent el kell bontani a Partfürdőről, hogy megkezdődhessen a szombati – Halfesztivált pótló – közösségi főzés a területen. Akinek pedig már most hiányzik a szegedi fesztivál, annak jó hír, hogy megvan a jövő évi időpont: 2025-ben augusztus 27-30. között lesz a Coca Cola SZIN.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában