SZIN 2024

2024.08.30. 19:09

A SZIN fesztiváldivatját a hőség diktálja - Videó

Rövidnadrág és láncos gumicsizma - ilyen szettet is láttunk a SZIN első két napján. A többség azonban maximum néhány apró kiegészítővel bulizik, egyelőre nem találkoztunk olyan partiarccal, aki igazán egyedi öltözetettel hívta volna fel magára a figyelmet.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

A fesztiválok a fiatalok számára nemcsak a buliról szólnak: legalább ennyire fontos számukra a közösségi élmény. Nincs ez másként a SZIN esetében sem. Ahogy mondani szokták, aki él és mozog, ilyenkor kint van a Partfürdőn, ebből pedig az is következik, hogy egyáltalán nem mindegy, ki hogyan jelenik meg. Ma már nagyon kevesen öltöznek úgy, ahogy egyébként a helyszín megkívánná: a szárazság miatt jelenleg rendkívül poros strandra a mindennapokban bőven megtenné egy póló és egy rövidnadrág, ehelyett azonban kész partiszettet villant szinte mindenki – elsősorban a lányok. Ilyen szemmel is körbenéztünk, ki hogyan divatozik, illetve hogyan igyekszik felhívni magára a figyelmet. 

Az idei fesztiváldivatot is a hőség diktálja: falatnyi rövidnadrág és apró felső a leggyakoribb kombináció a lányoknál.
 Az idei fesztiváldivatot is a hőség diktálja: falatnyi rövidnadrág és apró felső a leggyakoribb kombináció a lányoknál. Fotó: Karnok Csaba

Falatnyi ruhadarabok

Az időjárás idén is kedvez azoknak a fesztiválozóknak, akik szeretnék a lehető legtöbbet megmutatni testükből: még késő este is elég meleg van ahhoz, hogy akár egy melltartó vagy fürdőruhafelső is elégséges legyen egy fenék alá érő rövidnadrággal kombinálva. Ezt a megoldást előszeretettel alkalmazzák a fiatalok idén is. Ennek kicsit szolidabb verziója, amikor minderre egy necc felsőt is felhúznak, ami ugyebár nem takar semmit, de mégiscsak valamiféle ruha illúzióját kelti, illetve amikor nem csupán két melltartókosár, hanem alatta egy kis csipke is takarja a testfelületet. 

Láncos gumicsizmában  is buliznak

Sok fiatal a fesztiválmegjelenést csillogó, arcra és és testre ragasztott kövekkel, illetve a hajba rakott kiegészítőkkel teszi teljessé. Ez ma már szintén teljesen általános, így ezzel sem lehet ma már kitűnni a tömegből. Összességében sokkal jobban járnak, akik valami egyedit találnak ki, ebből azonban idén szinte alig láttunk egyet-kettőt. Mi már ide soroljuk azt is, aki például a nyári szereléséhez csizmát húzott – ebből láttunk láncos gumi, illetve bőr változatot is. És egyikről sem tudjuk elképzelni, hogy kényelmes vagy komfortos lenne. Szintén sokan megnézték azt az egy-két fesztiválozót, aki FFP2-es maszkkal jelent meg. Bár a por ellen valószínűleg véd, a menőségfaktort elég rendesen csökkenti ez a kellék, így ha hasznossági szempontból is került elő, ezt azért annyira nem javasoljuk. 

Partyarcok a SZIN-en. Fotó: DM

Gólyaláb csak a kivételezetteknek jár 

Akiket viszont biztos, hogy mindenki észrevesz, azok tüköremberek. Az élő diszkógömbnek öltözött gólyalábasok rendszeresen felbukkannak a koncerteken, és nemcsak azért tűnnek fel mindenkinek, mert a tömeg fölé magasodnak, hanem mert a fények is tökéletesen tükröződnek öltözetükön. Ők egyébként a fesztivál munkatársai, ezért jutottak át gólyalábaikkal a szigorú beléptetésen. Hasonló attrakcióval a bulizók nem tudnának menőzni a területen, szóval érdemes valami másban gondolkodni. Mi izgatottan várjuk a következő két napban, lesznek-e végre igazi partiarcok a SZIN-en. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában