Helyi kultúra

2024.08.25. 13:00

Szent István téri randevú Makón - Galéria

A hétvégén rendezték a makói nyár utolsó nagyobb közösségi rendezvényét, amely egyben a város idei egyetlen városrész-napja volt. A sorrendben 8. Szent István téri napra több ezren látogattak ki, a hangulat kitűnő volt.

Szabó Imre

– A környéken mindenkit ismerünk, mindenkivel jóban vagyunk, így itt mindig jól érezzük magunkat – mondta a Szomszédok társasága nevű csapat főkóstolója, a közeli Szent Anna utcában lakó Kiss Rudolf a hétvégi Szent István téri nap főzőversenyén Makón. A csapat tényleg szomszédokból, barátokból állt, gyerekekkel együtt 11 fős volt, de Farkas Éva Erzsébet polgármester is erősítette alkalmilag. Finom marhapörköltet főztek bográcsban.

A makói Szent István téren rendezett főzőverseny egyik sikercsapata a Szomszédok társasága volt.
A makói Szent István téren rendezett főzőverseny egyik sikercsapata a Szomszédok társasága volt. Fotó: Szabó Imre

Szent István téri forgatag

A rendezvényen minden korosztály megtalálhatta a maga szórakozását. A gyerekeket többek között ugrálóvár és aszfaltrajzverseny várta, a színpadon fellépett a Ritmus Táncstúdió, a Forgatós Táncegyüttes és a Maros-parti Deák Big Band is. A bográcsos főzőversenyre ezúttal 11 társaság nevezett be. A győztes, ahogyan tavaly, úgy most is ifjabb Berki József és csapata volt. A szervezők ígérete szerint azonban ez legközelebb biztosan nem fordul elő, Berkit ugyanis meghívták a zsűribe. Az estét ezúttal makói zenekarok, a Wox és az M JAM koncertjei zárták.

A rendezvény sikerének titka

A városrész-napon több ezren szórakoztak kitűnő hangulatban. A körzet önkormányzati képviselője, Czirbus Gábor azt mondta, azért itt tartják mindig – immár 8 esztendeje - , mert a Szent István tér a választókerület középpontjában van. Igyekeznek is fejleszteni, nemrég például a sportpályát hozták rendbe, illetve kutat telepítettek a játszótérhez. A makói városrész-napok közül egyébként idén egyedül ezt tartották meg. A rendezvény sikerének titka Czirbus szerint az, hogy a környéken lakó emberek nagyon összetartóak: ha segíteni kell, mondjuk közösségi munkát végezni, vagy egy jó célért adakozni, lehet rájuk számítani és egyébként is családias, baráti közösséget alkotnak.

A Szent István téri nap volt az utolsó nagyobb közösségi rendezvény Makón idén nyáron. A következő már ősszel lesz: a Hagymafesztivál, szeptember 13. és 15. között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában