Napszínes

2024.07.30. 21:30

Ausztria legszebb kirándulóhelye csupán pár órányira van tőlünk

Timár Kriszta

Fotó: Timár Kriszta

Stájerország egyik természeti csodája a Graztól északra, a Hochschwab hegycsoport vonulata alatt fekvő Grüner See, melyet Ausztria legszebb helyének szavaztak meg. A tó nevét különleges, smaragdzöld színéről kapta, amely árnyalat foltokban tűnik fel az egyébként valószerűtlenül átlátszó, türkizkék víztükörben. A tó vize szinte teljesen üledékmentes, az üde aljnövényzet adja csodaszép zöld színét. Különleges adottságai miatt egyébként szinte olyan, mint egy természetben lévő akvárium: a partról is tökéletesen láthatók még a növények között úszkáló halak is. Állapotát úgy őrzik, hogy – bár korábban a búvároknak kedvelt terepe volt – a tóban ma már tilos a fürdőzés. Igaz, a nyáron is csupán 6-8 fokos vízben ez egyébként is keveseknek jutna eszébe. Marad tehát a túrázás, amihez a parton könnyed sétautat építettek ki, hogy a tó könnyen megkerülhető legyen. A tengerszint felett 775 méter magasságban fekvő, szabálytalan alakú tavat egy óra alatt körbe lehet sétálni. 

 Ausztria legszebb kirándulóhelye nyár elején díszeleg teljes pompájában.
 Ausztria legszebb kirándulóhelye nyár elején díszeleg teljes pompájában. Fotó: Timár Kriszta

A tó medre egyébként egy mélyebben fekvő medence, amit tavasszal és kora nyáron elönt a hegyekből lezúduló olvadékvíz. Általában május-júniusban a legmagasabb a vízszint, ilyenkor a legmélyebb részen akár a 10 métert is elérheti, majd szép lassan visszahúzódik, végül télre a kiszáradás közelébe kerül, hogy aztán tavasszal újra megteljen. A mozgó tó így minden évszakban más-más arcát mutatja. A legszebb, amikor az teljes pompájában díszeleg, és mélysége eléri a 12 métert. Ez az időszak május közepétől június végéig tart.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában