A kuláküldözés idején több tízezer családot tettek tönkre

Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította június 29-ét a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává. Miklós Péter eszmetörténész lapunknak elmondta, több tízezer család esett a kirekesztés, a kizsákmányolás és a bántalmazás áldozatául hazánkban 1945 után. 

Rámutatott, hogy a kuláküldözés okai a munkásmozgalomból eredeztethetők.

– A munkásmozgalom Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németország iparosított területén alakult ki. Közép- és Kelet-Európában megjelentek azok az irányzatok, amelyek már nemcsak az ipari munkásság érdekképviseletét és jogegyenlőségét akarták biztosítani, hanem ezzel párhuzamosan a parasztságét is. Elsősorban a földtulajdon nélküli, mezőgazdasági cseléd, agrárproletár népesség földhöz juttatását és szociális helyzetének javítását – részletezte.

Ez a törekvés agrárszocializmus néven vált ismertté, amelynek az orosházi, hódmezővásárhelyi és Szeged környéki tanyavilágban is voltak sejtjei.

– A munkásmozgalom különbséget tett a dolgozó parasztság és a kulákság között. Előbbiek voltak a földnélküliek, utóbbiak a földtulajdonnal rendelkező, úgynevezett gazdag vagy zsíros parasztok. 1950–51-ben állították össze az első kuláklistákat, amelyekre több mint hetvenezer ember neve került fel, akiknek legalább 25 kataszteri hold földjük vagy legalább öt hold szőlőjük vagy 350 aranykorona értékű földbirtokuk volt. Persze az áldozatok száma ennél jóval magasabb, hiszen a listán szereplő személyek családtagjainak életminőségét és jövőjét is befolyásolták a rendelkezések – fejtette ki az eszmetörténész.

A kulákokat beszolgáltatási adófizetési kötelezettséggel sújtották, a nevük mellett jegyzett „K” betű pedig negatívan befolyásolta a családtagok továbbtanulását vagy munkahelyi előmenetelét.

– Egy konkrét társadalmi réteget igyekeztek nem csak megbélyegezni, de megszüntetni. Ezért például Szolnok és Debrecen környékén kialakított internáló táborokba küldték egy részüket. Igyekeztek őket olyan helyzetbe hozni, hogy minél hamarabb ajánlják föl a földjüket a „közösbe” – magyarázta Miklós Péter. A hatalom szemét leginkább az szúrta, hogy a kulákság anyagi függetlenséget élvezett, amelynek révén szembehelyezkedhettek a politikai diktatúrával. Szabadságukat és önállóságukat, azzal együtt a társadalmi önszerveződés lehetőségét igyekeztek elfojtani.

– Pénzbírsággal sújtották őket, de akár szabadságvesztéssel is. Rémtörténetek is fennmaradtak a fizikai terrorról Öttömöstől Kübekházáig. A rendőri szervek büntetlenül, minden eszközzel igyekezhettek ezt a társadalmi réteget megszüntetni. Tudunk olyan családról, amelynek tagjai néhány napot kaptak az újonnan felépített tanyájuk lebontására és a városi kényszerlakhelyre költözésre, de olyan falusi tanácselnökről is, aki a tanácsházán kulákokat kínzott – mondta el az eszmetörténész.

Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án Kecskeméten hirdette meg a kuláküldözés programját. Majd Nagy Imre első kormánya ugyan megszüntette a kuláklistákat, 1956 után azonban újabb lendületet kapott a gazdák elleni fellépés, ugyanis a vidéki Magyarországot is a forradalom ellenségének minősítették. Miklós Péter rámutatott, hogy az '56-os megtorlások részének tekinthető az utolsó nagy szövetkezetesítési hullám, amely az 1960-as évek elejéig tartott, és amelynek eredményeként gyakorlatilag megszüntették a paraszti magántulajdont Magyarországon.