50-60 kilogramm súlyt is nyomott a védőöltözet, a nagy melegben átforrósodtak a páncélingek

2023.07.15. 20:20

A hód-tavi csatára emlékeztek Hódmezővásárhelyen - Galéria

Kovács Erika

A harcosok odatették magukat, nem kímélték egymást, de a párviadalnak, bárki is győzött, mindig baráti ölelés volt a vége. Fotó: Kovács Erika

Kun László serege 1282-ben vívta a hód-tavi csatát a fellázadt kunokkal, amit a leírások szerint úgy nyert meg, hogy egy zápor hasznavehetetlenné tette a kunok nyilait. A hód-tavi csatáról 12 éve párviadalokkal emlékeznek meg Hódmezővásárhelyen.

Az országban nagyon sok olyan esemény van, amit csak úgy kitalálnak és felépítenek rá egy programot. Nekünk pedig van egy megtörtént eseményünk, a hód-tavi csata, ami 1282-ben itt zajlott, Hódmezővásárhely területén. Régi vágyam volt, hogy ennek az eseménynek valamilyen emléket állítsunk

 – mondta szombaton Sipos Róbert, a rendezvény főszervezője.

A kunok behódolása előtti legnagyobb csata volt

A Kunságból hagyományőrzők is megkerestek, hogy elevenítsük fel a magyarok és kunok hód-tavi csatáját, ami a kunok számára ugyan egy vesztes ütközet volt, de a behódolásuk előtt a Kárpát-medencében ez volt a legnagyobb csatájuk. Ez tehát a történelmük fontos része, mint ahogy nekünk, hódmezővásárhelyieknek is az, sajnos a helyiek csak nagyon keveset tudnak erről az ütközetről 

– mondta Sipos Róbert. A rendezvényt az utóbbi 8 évben már a hód-tavi csata emlékműve melletti területen, a Rolandring Motocross pályán szervezik meg, a 47-es főút mellett.

Zápor áztatta el a nyilaikat

Az anyai ágon kun származású IV. László, „Kun László”, rendszeresen kedvezett a kunoknak. Ezt sem a főurak, sem az egyház nem nézte jó szemmel. A királyt felszólították a kunok letelepítésére, megkeresztelésére, de Kun László vonakodott. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a tartományurakkal vívott küzdelmekben IV. László főként a kunokra támaszkodhatott. A királyban csalódott kunok egy része végül fellázadt, fosztogatni kezdték a Tisza és a Maros vidékét. A fellázadt kunokkal 1282-ben vívta IV. László a hód-tavi csatát. A király győzött, mert egy hirtelen zápor eláztatta, hasznavehetetlenné tette a kunok nyilait. A csata után a kunok egy része behódolt, mások pedig elvándoroltak.

Gasztrólovagi tornát is rendeztek

A program részeként íjászversenyt szerveztek, mintegy 60 nevezővel. Az ország minden tájáról érkeztek íjászok Vásárhelyre. Gasztólovagi tornát is rendeztek.

Ennek az volt az érdekessége, hogy 13. századi ételeket kellett készíteni az akkor ismert és használt alapanyagokból

 – említette meg a főszervező. Mint megtudtuk, készült áldony (hosszú levű étel), üstöny (rövid levű étel) és különféle sültek is. A krumpli, a paprika és a kukorica tiltólistás volt, tekintettel arra, hogy a 13. században még nem ismerték.

Nagy érdeklődés kísérte a harcosok párviadalát is. Nem volt könnyű dolguk a haditáborban kijelölt harctéren. Korabeli ruhákban küzdöttek, némelyik védőöltözet súlya elérte az 50-60 kilogrammot is. A páncélingek viselete nemcsak a súlyuk, hanem a kánikula miatt sem volt kényelmes, hiszen a fémszemek pillanatok alatt átforrósodtak, akárcsak a sisakok. 

Ez egy embert próbáló dolog. Idén 18 harcosunk volt. Komoly szablyákkal, pajzsokkal folyik a küzdelem, a harcosok nem kímélik egymást. Ez egy veszélyes „játék”, de védelmet nyújt a felszerelés, a vívóeszközöknek pedig nincs élük

 – említette meg Sipos Róbert.

A rendezvényen kiállítottak egy korabeli kardot is, ami a Hód-tavi csata első kézzelfogható régészeti lelete. Késő délután a Sárkánykönny zenekar szórakoztatta a viadalban megfáradt harcosokat és az érdeklődőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában