Helyi kultúra

2024.07.12. 19:36

Sör- és grillfesztivál nyílt Makón - GALÉRIA

Péntek este megnyílt az idei sör- és grillfesztivál Makón.

Szabó Imre

A makói sörfesztiválon jó a hangulat. Fotó: Szabó Imre

A Makovecz téren, a Hagymatikum fürdő előtt kézműves kirakodóvásár és sörpadok sokasága várja az érdeklődőket, akik péntektől vasárnapig 11 sörfőzde 80-féle sörét kóstolhatják meg. A helyszínen – úgy láttuk – a nagy meleg ellenére már kezdéskor sokan voltak. Persze, az aranyló jéghideg nedű az egyik legjobb mód arra, hogy az ember felfrissüljön.

Az első hasonló, Beer-lak fantázianevű rendezvényt tavaly szervezték a Maros-parti városban. Akkor sütő-főző verseny is szerepelt a programban; ilyen most nem lesz, de a gasztroudvarban sok helyben készült finomságot kínálnak. Lesznek ezen kívül többek között sörös vetélkedők, a gyerekeket pedig ugrálóvár és körhinta várja.

A szervezők péntek estére a Vegas Show Band, majd a Suncity Brass koncertjét kínálták a közönségnek. Szombat este Solere, valamint a Show és Bors zenekar, vasárnap pedig a Kacaj együttes, illetve Ganxsta Zolee és a Kartel lép színpadra. A focirajongóknak sem kell hazamenniük a zárónapi koncertek után, hiszen 11 órától óriáskivetítőn lehet majd nézni az EB-döntőt élőben. 

A következő nagy turistacsalogató makói rendezvény a Nemzetközi Hagymafesztivál lesz szeptember 13-15. között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában