2023.09.21. 20:29
Nagyot változott a dráma megítélése
Kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelte a Szegedi Nemzeti Színház a magyar dráma napját. Téma volt a drámaírók megítélése és a klasszikus szövegek érinthetetlensége is.
Jászay Tamás a REÖK-ben faggatta Fábián Pétert és Lőrinczy Attilát, Mohácsi István Spanyolországból online csatlakozott a beszélgetéshez. Fotó: Török János
A magyar dráma napját 1984 óta szeptember 21-én ünnepeljük annak emlékére, hogy 1883-ban ezen napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója. A jeles napot kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelte a Szegedi Nemzeti Színház, amely a Hovatovább, magyar dráma? címet kapta. Jászay Tamás kritikus olyan drámaírókat faggatott, akiknek darabjait az elmúlt években színre vitte a szegedi társulat: Lőrinczy Attilát, Mohácsi Istvánt online, valamint Fábián Pétert, a teátrum művészeti tanácsának tagját, aki jelenleg dolgozik egy komédia megalkotásán.
Az alkotók abban egyetértettek, hogy az elmúlt évtizedekben nagyot változott a dráma megítélése. Lőrinczy Attila úgy fogalmazott, ma már nincs olyan rangja egy drámaírónak, mint például a regényíróknak vagy a költőknek. Negyven évvel ezelőtt a drámáknak még volt könyvsorsa, ott sorakoztak az értelmiségiek polcain, ma már alig-alig akad, aki drámát olvas.
Aki csak drámát ír, az az utóbbi 30-40 évben nem része az irodalmi kánonnak
– közölte.
Fábián Péter hozzáfűzte, hogy ő maga kicsit begörcsöl a drámaíró titulus hallatán. Jobban szereti színpadi szövegíróként definiálni magát.
Olyan érzésem lesz a drámaíró szó hallatán, hogy nekem valami nagyon nagy, klasszikus szöveget kell alkotnom. Érzek egy olyan tapadást ezen a kifejezésen, hogy már átesett valami kanonizációs folyamaton. Sokkal felszabadítóbb, amikor úgy definiálom magam, hogy az előadáshoz én szolgáltatom a szöveget
– fejtette ki.
Én is szoktam szövegipari szakmunkásnak nevezni magam
– tette hozzá mosolyogva Lőrinczy Attila.
A drámaírók megítélése mellett a klasszikus szövegek sorsa, érinthetetlenségének kérdése is téma volt. Lőrinczy Attila arra emlékeztette a megjelenteket, hogy a nyolcvanas években az eredeti szövegek sérthetetlenségének dilemmája még komoly vitákat generált. Ezen a téren úttörőként Mohácsi János Bánk bán átdolgozását említette.
Az emberek változtak meg, másképp tekintenek a szövegre. Mi csak megpróbálunk utánamenni. Én például a Shakespeare-i veretes szövegektől szó szerint elalszom a színházban. Mert ahogy jönnek a szavak, mindig le kell fordítanom magamban, hogy mit is jelentenek, és elfáradok ebben. Amikor dolgozom, arra figyelek, hogy minél inkább érthetővé tegyem a nézőknek. Szóval szerintem ezért változott a szöveg, mert megváltoztak az emberek is
– mondta el Mohácsi István. Elmondta, a Francia rúdugrás darabja esetében például még a premier sem volt nyugvópont, utána alakult ki a végleges szövegváltozat.
Fábián Péter azzal folytatta, hogy ő pályakezdése óta már abban a ma is uralkodó szemléletben alkotott, amely csupán a színpadi hatásmechanizmus egy szegmenseként tekint a szövegre, amely a nagy egésznek, a végproduktumnak csupán egy része.
Sokszor nagyobb megszentségtelenítés egy húzatlan, veretes III. Richárd előadva unalmasan, mint egy teljesen átdolgozott Shakespeare-darab úgy, hogy közben gondol valamit arról a rendező, aki átírja
– hangsúlyozta.
A legrosszabb rendező az, aki nem akar semmit. Aki azt mondja, hogy jól van az úgy, ahogy van. Az nagyon gyanús
– tette hozzá Lőrinczy Attila.
