A múlt krízisei üzennek a ma emberének

Miként reagálhatnak a múltat ku­tató tudományos munkatársak az egyéni, nemzeti és globális problémákra? Kutatásaikban szembesülnek-e például a közösségekben kialakult szociális különbségekkel? Az aktuálisan vizsgált embercsoportok miként válaszoltak a különböző gazdasági, illetve klímaválságokra? Hogyan alkalmazkodtak a megváltozott életkörülményekhez, hogyan kezelték a válságos helyzeteket, miként álltak fel egy összeomlás után?

Szabó Gábor ré­­gész, tanszékvezető egyetemi do­cens szerint valamennyi közösség érintett ezekben a kérdésekben. És bár a régészet nem kínálhat egyértelmű válaszokat, adalékokat adhat azok kialakításához. A vásárhelyi Tornyai János Mú­­zeum Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozatának vendégelőadója ezúttal a Járványok, természeti katasztrófák, az első lovasnomádok a Kárpát-medencében Kr. előtt a 8–7. században témáját hozta el Vásárhelyre.

Pusztító fertőzések

A Szabó Gábor vezette kutatócsoport a vizsgált időszak tapaszta­lataival részben arra keresi a vá­­laszt, hogy egy mostani közösség milyen tanulságokat, következtetéseket vonhat le a hajdani eseményekből.

A késő bronzkor, illetve a vaskor fordulóján ugyanis évszázadokon átívelő ostromsorozat söpört végig a Kárpát-medencében, miközben a rendelkezésre álló természeti erőforrások pusztítása is hozzájárult a kibontakozó krízishez.

Ráadásul a népvándorlással az Ázsiától a skandináv területekig terjedő járványok döntötték romokba a fennálló civilizációkat.

Az időszakból előkerült csontvázak vizsgálatával kiderült például, hogy az Európát sújtó pestis a sztyeppei régióból indult és terjedt el valamikor a bronzkor elején. Lényegében tíz-tizenöt év alatt végigsöpört Eurázsián a fertőzés. Hasonlóan a hepatitis B vírushoz, amely szintén ebből az időszakból indult, majd terjedt el az atlanti térségig.

A vas és a hátasló ereje

A krízis előtti időszak iz­­galmas történeti korszak: látvá­nyos átalakulás zajlott Európa-szerte, ekkor emelkedett fel Asszíria, a rendkívül erőszakos, militáns, ex­­panzívan terjeszkedő hatalom Eu­rázsiában. Ekkor bontakozott ki az etruszk kultúra Észak-Itáliában, számtalan keleti és nyugati kapcsolattal, kereskedelmi hálózataikkal elérnek a Kárpát-medencéig.

Az egyik legizgalmasabb momentum a vas elterjedése: az új fém látványos, de vérrel és verítékkel együtt járó változást hozott. Megjelentek a sztyeppei lovasnomádok – a ló hátasállatként történő hasznosítása volt a korszak másik jelentős innováció­ja –, akik új életteret keresve törtek be a Kárpát-medencébe. Az itteni közösségek azzal szembesültek, hogy egyik napról a másikra idegen népek ostomolták váraikat, elpusztították lakhelyei­ket, járványokat terjesztettek.

Pusztulási horizont

De milyen összefüggések bizonyítják mindezt? Szeged–Vásárhely között 2017-ben Kopáncsnál feltártak egy feltételezhetően a Kr. e. 8. századból származó tömegsírt, tizennégy halottal és jelentős mennyiségű, Magyarország területén egyébként ismeretlen nyílheggyel. Eközben a Bükkben elhelyezkedő Dédestapolcsánynál egy őskori vár sáncaiban közel négyszáz ugyanilyen tárgyi emlékre bukkantak.

Ez a település teljesen egyidős a kopáncsi sírral, a leletanyag tehát egy összefüggő krízishelyzetet sejtet.

Kutatásokból ismert, hogy a Kr. e. 8–7. századi, nyugodtan a korszak kalasnyikovának tartható, úgynevezett visszacsapó íjakat használtak a sztyeppén élő nomádok.

Sikereik azon múltak, hogy gyorsan és ügyesen használták a vas anyagát: a bonyolult, de megismerése után könnyen alkalmazható technológiával és a hátaslovak elterjedésével egy egészen új harcmodor alakult ki.

A sztyeppei harcosok

Dédestapolcsánytól 300 kilométerre, a szlovákiai szomoláni lelőhelyen nagy kiterjedésű vaskori települést tártak fel az 1970-es, 80-as években. A nyílhegyeket is tartalmazó leletanyag a Dédes­tapolcsányi támadáshoz hasonló véres és kegyetlen pusztítás képét rajzolja meg. Számtalan lelőhely árulkodik arról, hogy Morvaország, Lengyelország, illetve a Du­nántúl irányába is kibontakozott az ostromsorozat, de az Alföldön is megjelentek a szkítákkal kapcsolatban álló, sztyeppei harcokat űző katonai csoportok.

A lelőhelyek alapján a támadás vonulata megegyezik az 1241–1242-es mongol támadással: akkor is szokatlan durvasággal iktatták ki a leigázott közösségeket, elpusztítva mindent és mindenkit.

Felállni a krízisből

A pusztítás, az időben és térben is hatalmas kiterjedésű válság negatív tendenciáit a kor embere a hasznára fordíthatta. A korábbi időszakban, a szkíták támadása előtt a Kárpát-medence erőteljes kapcsolatot alakított ki Nyugat- és Közép-Európa népeivel, ám a változásokkal egyértelműen a ke­­leti irány innovációi, kulturális hatásai felé léptek. Korábban a mobilitás az elit kereskedőinek kiváltsága volt, ám kibővültek a mozgások. Eközben átalakult a társadalom, a korábbi intenzív kertgazdálkodást felváltotta az állattartó, növénytermesztő me­­zőgazdasági rendszer, még az Al­földön is.

Dr. Szabó Gábor kutatási területe

Kutatási területe a Kárpát-medence bronzkora és kora vaskora. Részletesen foglalkozik a Tisza-vidék késő bronzkorával, valamint a Kárpát-medence késő bronzkori fémművességével és bronzdeponálási szokásaival. Kutatásai érintik még a Perjámos- és Füzesabony-kultúra temetőit, az erdélyi Vargyas-szurdok barlangjainak településtörténetét.

Nagyobb ásatásai 1999 és 2018 között az M3-as autópálya Hajdú-Bihar megyei, az M43-as autópálya Csongrád megyei szakaszához, valamint a Rákóczifalva határában és a Nagykunságban kialakított szükségvíztározók építéséhez kapcsolódtak, ahol 20 lelőhely megelőző feltárását vezette. 2000-ben megrendezte a „Csongrád-megye bronzkora” című állandó kiállítást a csongrádi Tari János Múzeumban. 2006 óta az OTKA és az NKA által támogatott kutatási programot vezet, amelynek célja a Kelet-Kárpát-medence bronzkori depóinak, kincsegyütteseinek a lokalizálása, megmentése és értelmezése. Az elmúlt években Kelet-Magyarország és Erdély területén 36 bronz- és 4 aranykincset tárt fel és dokumentált csapatával.