Alakuló közgyűlés

3 órája

Frisstíve: Márki-Zay Péter és a képviselők is letették az esküt – Galériával

Csütörtökön ünnepélyes keretek között megalakult a hódmezővásárhelyi közgyűlés. Márki-Zay Péter polgármester és a 14 képviselő letették az esküjüket, a listán bejutott fideszes képviselők ekkor vették át a megbízólevelüket is.

Kovács Erika

A közgyűlésen Kis András, a Helyi Választási Bizottság elnöke számolt be a június 9-i helyhatósági választás eredményéről. A választójoggal rendelkező vásárhelyi polgárok 66,43 százaléka szavazott, Márki-Zay Péter lett a polgármester, aki 12ezer 505 szavazatot kapott.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely, Közgyűlés, városháza
Megalakult a vásárhelyi közgyűlés. Esküt tettek a képviselők, majd Márki-Zay Péter is. Fotó: Karnok Csaba

Mind a 10 választókörzetben az MMM nyert

Mind a 10 egyéni választókörzetben a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) képviselő-jelöltjei nyertek: Kecskés Fanni, Detki Dávid, Arany-Tóth Katalin, Gyöngyösi Ferenc, Jovány Gyula, Szabó Ferenc, Berényi Károly, Turi Csaba, Fodor Györgyi és Horgos Nóra. A Fidesz-KDNP listás képviselői szeptember végén jelentették be, hogy átveszik a megbízólevelüket és beülnek a közgyűlésbe. Listán négyen jutottak be: Botkáné Kovács Henriett, Nagy Enikő Diána, Szél István és Szeibel Máté. Botkáné Kovács Henriett azonban lemondott a mandátumáról, helyére a Fidesz-KDNP Markó Csabát delegálta.

Márki-Zay Péter: alkalmazkodni kell a klímaváltozáshoz

A képviselők és a polgármester is ünnepélyes esküt tettek az alakuló közgyűlésen.

Márki-Zay Péter a székfoglaló beszédében hangsúlyozta, a közgyűlés feladata a város működési alapjának előteremtése, a gazdálkodási fegyelmezettség. Prioritást élvez a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás. A polgármester ezzel kapcsolatban a vízvisszatartást, a zöldterületek növelését, a hőszigetek felszámolását is megemlítette. Előrevetítette, hogy a ciklusban kiemelt figyelmet kap Vásárhely épített öröksége is. Folytatják az utak, járdák felújítását is.

Meghirdette a Szent Ferenc programot

Márki-Zay Péter az ünnepi közgyűlésen hirdette meg a Szent Ferenc programot, amelyet bajai példára hamarosan elindítanak. Azt a célt szolgálja, hogy senki se érezze magát bármilyen hátrányos megkülönböztetés miatt másodrendű polgárnak Hódmezővásárhelyen. A program része lesz a bűnmegelőzés, a drogprevenció és azt is el szeretnék érni, hogy Hódmezővásárhelyen ne történjen egyetlen halálos közúti baleset sem.

Terítéken a pénzügyek és bizottságok

Az ünnepi alakuló ülés után a közgyűlés módosította az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, megválasztotta az ügyrendi bizottságot, amelynek elnöke Kecskés Fanni lett. Az új ügyrendi bizottság bonyolította le az alpolgármesterek megválasztását: Gyöngyösi Ferenc 15 szavazattal, Berényi Károly pedig 11 szavazattal lett alpolgármester. Mindketten ellátták a pozíciót az előző ciklusban is.

A közgyűlés megállapította a polgármester és a két alpolgármester havi illetményét és költségtérítését is. Márki-Zay Péter havi illetménye október elsejétől 1,3 millió forint, a költségtérítése 195 ezer forint. Gyöngyösi Ferenc főállású alpolgármester havi 1 millió 40 ezer forintot keres, a költségtérítése 156 ezer forint. Berényi Károly társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíja pedig havi 390 ezer forint, a költségtérítése pedig 58 ezer forint.

A közgyűlés megválasztotta a bizottságokat is. A pénzügyi bizottság elnöke Szabó Ferenc, az oktatási és kulturális bizottságé Arany-Tóth Katalin, míg a szociális bizottság élére pedig Horgos Nóra került.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában