140 éves a hivatásos tűzoltóság Makón

A hivatásos tűzoltóság 140 éves múltra tekint vissza a Maros-parti városban. A makói tűzoltólaktanya – ahonnan máskor oltani indulnak a lánglovagok – ünneplőkkel telt meg, kitüntetéseket is átadtak.

Szabó Imre

– A hivatásos tűzoltóság ugyan 140 esztendős Makón, de ünnepelhetnénk 150 éves jubileumot is – mondta az évforduló alkalmából a reggeli emléktábla-koszorúzást követően rendezett csütörtöki ünnepségen Balogh Róbert alezredes, parancsnok. A hivatásos előtt ugyanis egy évtizeden át önkéntesek dolgoztak a Maros-parti városban, fűzte hozzá magyarázatként. Visszaemlékező előadásában felvázolta a hivatás helyi történetét, megemlítve többek között, hogy az első makói tűzoltólaktanya – pontosabban csak szertár – a mai városháza, akkori megyeháza udvarán állt. elhangzott, hogy a tűzoltók alig tucatnyian voltak, rendelkezésükre csak néhány kezdetleges szerszám és kocsi állt. Az első makói parancsnok Eckhard Oszkár volt.

makói tűzoltólaktanya, szertár, parancsnok, Makó
A makói tűzoltólaktanya kitüntetettjei – középütt Balogh Róbert parancsnok, aki Farkas Éva Erzsébet polgármestertől kapott ajándékot. Fotó: Szabó Imre

A tűzoltólaktanya ünneplőkkel telt meg

Az ünnepségen köszöntőt mondott Farkas Éva Erzsébet polgármester is. Mint fogalmazott, a város hálás a parancsnokság valamennyi dolgozójának szolgálatáért, amelyet nap mint nap az emberek biztonságának megőrzéséért tettek. A városvezető a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak a segítségét kérte munkájukhoz.

A jubileumi ünnepséget kiszombori diákok versei színesítették – érdekes, hogy a költemények egy egykori makói tűzoltóparancsnok, Dévényi Endre szerzeményei voltak. 

Kitüntetéseket is átadtak: Csala Gábor őrnagynak a belügyminisztertől, Pintér Sándortól kapott Szolgálati Jelet adták át, a legrégebb óta, 34 éve szolgáló Luczó László ezredes, illetve a két legfiatalabb, Meszes István és Varga Bence őrmester pedig emlékplakettet vehetett át Balogh Róberttől.

Méltó utódok a ma tűzoltói

A városi tűzoltóparancsnoktól megtudtuk, jelenleg 50 tűzoltó teljesít szolgálatot náluk – nem csak Makó, hanem a környező község, összesen csaknem 45 ezer ember biztonságáról gondoskodnak. Korszerű, nagy teljesítményű járművek, felszerelések állnak rendelkezésükre, a laktanya pedig, amelyet jelenleg is használnak, 1996-ban épült. Balogh Róbert alezredes azt mondta, úgy gondolja, hivatásuk azért szép, mert az embereken igyekeznek segíteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában