Kacskaringós életút

2 órája

Környezetmérnökből lett kulturális igazgató Molnár András

A mórahalmi Aranyszöm Rendezvényház új igazgatója igazán sokoldalú ember. Molnár András budapesti környezetmérnök, regionális közgazdász, aki egészségügyi csapattal dolgozott együtt, víztisztító egységet vezetett a Fülöp-szigeteken, 11 évvel ezelőtt a tájfun után, most pedig a homokháti város kulturális életét irányítja.

Arany T. János

– Környezetmérnök vagyok és regionális közgazdász. Az egyetemi éveim alatt arra a felismerésre jutottam, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatban nagyon nagy figyelem hárul a kibocsátás-csökkentésre, és sokkal kevesebb az alkalmazkodásra. Ez elég távolinak tűnik a kultúrától, de fontos az, hogy mi, mint emberek, egyének és közösségek, hogyan állunk ahhoz az élethez, hogyan formálunk közösséget, milyen identitással, szemlélettel rendelkezünk. Ez képezi az alapját az alkalmazkodásnak. Akár éghajlatváltozásról van szó, akár másról – kezdte a beszélgetést Molnár András, az Aranyszöm Rendezvényház új igazgatója.

Molnár András, igazgató, Aranyszöm Rendezvényház, Mórahalom, új igazgató, Karnok Csaba
Kalandos és sokszínű életutat tudhat maga mögött Molnár András, a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényház új igazgatója. Fotó: Karnok Csaba

Vöröskereszt és ENSZ

A budapesti fiatalember egyetemi évei alatt humanitárius, karitatív területen kezdett dolgozni, a Magyar Vöröskeresztnél helyezkedett el, előbb önkéntes koordinátor volt, aztán katasztrófavédelmi területen dolgozott több mint egy évtizeden át. ez még mindig messze áll a kultúrától, de mint fogalmazott, a körülmények hasonlóak.

– A hosszú munkaórák, az estébe nyúló munkavégzés, a különböző helyszínek, különböző közösségekkel való munka igazából nagyon hasonlít ahhoz, amit itt az Aranyszöm Rendezvényházban kell végeznünk – mondta. A Vöröskeresztet követően az egyik ENSZ szervezetnél dolgozott, az ukrán menekülteket támogató programot vezette az elmúlt egy évben. Augusztus közepén kezdett az Aranyszöm Rendezvényházban.

Nyugodt helyre vágytak

Feleségével Mórahalmon építkeznek. Már két és fél évvel ezelőtt megfogalmazódott bennük az az elhatározás, hogy ebben a városban szeretnék folytatni az életüket. A kisfiúk augusztus 31-én született és egy nyugodt helyen szerettek volna családot alapítani, így esett a választásuk Mórahalomra. 

– Ez volt a motiváció, hogy egy olyan nyugodt várost szeretnénk otthonunknak tudni, ahol van működő közösség, ahol azt látjuk, hogy fejlődés van, ahol előretekintő a közösség. Így kezdtem munkakeresésbe Mórahalom környékén, és így jelentkeztem az önkormányzatnál – tette hozzá. 

A homokháti emberek kulturális fellegvára

Az Aranyszöm Rendezvényház a homokháti emberek kulturális fellegvára. Az épület 306 férőhelyet biztosító színháztermével és 200 férőhelyes báltermével helyet ad városi rendezvényeknek, színházi előadásoknak, konferenciáknak, kiállításoknak. Az Aranyszöm névválasztás is ezt sugallja, amelyről Móra Ferenc egyik novellájában olvashatunk. „Homokország, … ahol az aranyszömű homok mögtermi a pipacsot, a búzavirágot és a pipitért.” Az idézet az itt élők szorgalmas és értékes életére utal, amellyel a homokot is aranyszöművé tudták tenni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában